DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Brawn szerint 2008 óta először a Ferrarié a legjobb autó

A szakember szerint saját hibái miatt nem vezeti a pontversenyt az olasz F1-es istálló és Sebastian Vettel, de mivel ők a leggyorsabbak, a hátralévő kilenc futam elég lehet ahhoz, hogy fordítsanak.

Ross Brawnt is megkérdezték arról, hogy mi a véleménye a hétvégi Magyar Nagydíjról, valamint a bajnokság alakulásáról, illetve Lewis Hamilton huszonnégy pontos előnyéről, a szakember szerint pedig ez a Ferrari hibája - végre megvan a megfelelő autójuk, de a tabella szerint nem tudnak vele élni.

"Bottasnak is jelentős szerepe volt abban, hogy Vettel nem tudott Hamilton után eredni, de a Ferrarinak is magára kell vállalnia némi felelősséget: Vettel bokszkiállása lassúra sikerült, pedig ott volt az esély, hogy megelőzze Bottast, nem a pályán kellett volna ezt megtennie" - idézi Brawnt az Autosport.

ferrari-hungaroring-2018



"Én azt mondom, hogy 2008 óta először most a Ferrarié a leggyorsabb autó a pályán, amely képes pole-pozíciókat és győzelmeket szerezni bármilyen típusú aszfaltcsíkon. Azonban hibák, ütközések és elszalasztott lehetőségek miatt mégis úgy áll a tabella, ahogy. Van viszont hátra még kilenc futam, így rengeteg idő van a hátrány csökkentésére, főleg úgy, hogy a Ferrarié a legjobb autó" - magyarázta.

A szakember ejtett egy-két szót a Red Bullról is - szerinte ha megnézzük Daniel Ricciardo vasárnapi teljesítményét és köridejeit, akkor érthetetlen, hogy szombaton miért nem működött az autó Max Verstappen alatt és a csapat még inkább sajnálhatja ezt a hétvégét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: