DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Latifinek szinte semmit nem jelentett az új szárny

A hungaroringi teszt első napján, még kedden Nicholas Latifi volt az első fecskék egyike, aki kipróbálhatta a Formula-1 2019-es autóira szánt első szárnyakat. Az illetékesek sokat várnak tőle, neki nem volt túl nagy változás.

Rendületlenül rótta a köröket a hungaroringi kollektív F1-es teszt első napján Nicholas Latifi. A kanadai Formula-2-es versenyző egy ideje már a Force Indiát is szolgálja teszt- és fejlesztőpilótaként, így kaphatta meg a keddet a VJM11-esben.

A nap végeztével még a Mercedest terelgető, de viszonylag csendes napot futó George Russellhez képest is nagyobb volt az érdeklődés a kanadai körül, akit elsősorban a 2019-re bevezetendő új, az eddigihez képest jelentősen leegyszerűsített első szárnyról kérdeztek, amivel ő, valamint a williamses Oliver Rowland körözött.

A Formula-1 vezetősége sokat, mármint sokkal több előzést vár az új szárnytól, viszont ha ez így is lesz, a versenyzőknek valószínűleg nem jelent majd túl nagy változást. Latifinek legalábbis biztos nem. „Ez is csak egy olyan első szárny, mint a többi. Nyilván kisebb vele a leszorítóerő, de meg fogjuk oldani vele a vezetést.”

latifi1



Latifi tesztelhetett már F1-es autót, most megint lehetőséget kapott. „Jók ezek az alkalmak, ez is rengeteget segít nekem általánosságban. 2019-re is jól jöhet, akkor is, ha az F1-ben versenyzem majd, de akkor is, ha ez esetleg még nem jön össze” - válaszolt kérdésünkre.

És ha már 2019: hiába vett édesapja nemrég részesedést a McLarenben, a rosszindulatú pletykákkal ellentétben ez tényleg nem garantál versenyzői ülést. „Talán ez az első olyan év, amikor nem vagyok benne biztos, hogy mit fogok csinálni jövőre. Eddig mindig viszonylag pontos képem volt erről, most más egyelőre a helyzet.”

Hol telik a vakáció? „Holnap már itt sem vagyok, megyek haza Kanadába.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: