DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Ferrari másik autó lett két hónap alatt

A hungaroringi teszt első napjának leggyorsabbja, Antonio Giovinazzi abban a különleges helyzetben van, hogy Barcelonában is vezette a Ferrarit, így össze tudja hasonlítani, milyen mértékben változott hét nagydíj alatt. „Drámai mértékben.”

A 24 éves olasz tartalékpilóta kedden a Hungaroring nem hivatalos pályacsúcsát érte el 1:15,648-as körrel, két és fél másodpercet adva a hozzá legközelebb végző ellenfélnek, a sauberes Marcus Ericssonnak. Giovinazzi az első szezonközi teszten, a Spanyol Nagydíj után is vezette a Ferrarit, így össze tudta hasonlítani, a fejlesztéseknek köszönhetően mennyit változott az SF71H alig több mint két hónap alatt:

„A barcelonai teszten már kipróbáltam az autót, és azt kell mondanom, drámai mértékben fejlődött. Nagy lépés történt májushoz képest július végére. Örömteli látni ezt a javulást, amiből látszik, hogy a csapat és versenyzők fantasztikus munkát végeznek” – idézi a motorsportweek.com Giovinazzit.



A tesztelő elmondta, mire összpontosított a csapat mérnökeivel 96 megtett köre során: „Ami a fő programom illeti, délelőtt teljesítettünk hosszabb etapokat, majd délután egy kvalifikációs menetet. Az eső ekkor már lassan megérkezett, ezért a program végét, újabb hosszú etapokat elhalasztottuk. Jó nap volt, pozitív számomra és a csapat számára is, ami igazán fontos.”

Giovinazzi szerdán folytatja a tesztelést, de ekkor már nem a Ferrariban – melyet Kimi Raikkönen vesz át –, hanem a Sauber C37-ben. Az autó nem lesz ismeretlen számára, mivel a Német és Magyar Nagydíj első szabadedzésén is vezette beugróként. Kézenfekvő volt, hogy a több vasat tűzbe tartó Giovinazzit megkérdezzék, a keddi tesztnap mennyivel segítette közelebb egy 2019-es üléshez:

„A cél az volt, hogy jól szerepeljek, és alátámasszam, fel vagyok nőve a feladathoz. De nem érzem, hogy nyomás alatt lennék. A teszt pozitív volt, én pedig elégedett vagyok” – zárt az olasz pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: