DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hakkinen: Egy világklasszis versenyző nem követi el Vettel hibáját

A kétszeres világbajnok, Mika Hakkinen szerint Vettel németországi hibája is azt mutatja, hogy valamivel egy világklasszis pilóta szintje alatt van a német, azonban mostanra már túlvan ezen Vettel.

Sebastian Vettelnek korábban még sosem sikerült nyernie Hockenheimben, ahogyan most is elszalasztotta a lehetőséget, és egy jó ideig valószínűleg nem is lesz rá esélye, hogy javítson. Bár Hakkinen tudja, hogy nehéz dolguk volt a pilótáknak, szerinte Vettel ettől többre is képes lehetett volna: „Mindenki hibázik, de Vettel hibája óriási volt. Nem csodálom, hogy borzalmasan csalódott volt” – mondta Hakkinen az Unibetnek.

Itt volt az esélye, hogy végre győzzön Hockenheimben, de nem tudott élni a lehetőséggel. Megnyerhette volna a futamot és a pontversenyben is elléphetett volna. A világklasszis pilótákat pontosan az emeli ki a többiek közül, hogy az ilyen helyzetekben sem hibáznak. Persze, aki vezeti a versenyt, általában ő tapasztalja meg először, hogy milyen állapotban is van a pálya. Normális körülmények között ő is a leggyorsabb. Ilyenkor teljesen egyedül vagy. Talán a csapat adott neki némi segítséget a rádión, de ilyenkor könnyű hibázni. Nem érzek iránta sajnálatot, de könnyű hibázni a Sachs-kanyarban.”



„Nagyon körültekintően kell megválasztanod a fékezési pontot annál a kanyarnál. Fontos, hogy még azelőtt elengedd a féket, hogy megváltozik az aszfalt dőlésszöge. Láthattuk, hogy Vettel egy kicsivel több tempót vitt be a kelleténél, blokkoltak a kerekei, és onnantól már ő is csak egy utas volt.”

„Hogy hogyan fogja ezt feldolgozni? Szerintem már meg is tette. Tudja, hogy nagyon gyors az autója, beválnak a fejlesztések is. Csak el kell kerülnie az újabb hibákat, és a győzelmek akkor jönni fognak. Egészen biztos vagyok benne, hogy Magyarországra már ismét a győzelem gondolatával érkeztek meg” – mondta el véleményét az esettel kapcsolatosan Mika Hakkinen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: