DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton tart a Ferrari gyors válaszától

Lewis Hamilton a Német Nagydíjon aratott győzelmének köszönhetően visszavette a vezetést az összetettben, ugyanakkor attól tart, hogy Magyarországon a Ferrari azonnal visszavág a hétvégén.

Ebben az évben számos alkalommal változott már a világbajnoki összetettet vezető pilóta személye, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton immáron sokadjára cseréltek helyet a tabella élén. A németországi hibának köszönhetően a Ferrari-pilóta nemhogy növelte volna előnyét riválisával szemben, hanem éppen a brit ász épített ki egy tizenhét pontos fórt Hockenheim után.

Az elmúlt években, döntő többségében (2016 kivételével) nem sok babér termett Hamiltonnak és a Mercedesnek a Magyar Nagydíjakon, Vettel viszont 2015-ben és 2017-ben is győzött itt a Ferrarival. Hamilton éppen múlt pénteken hosszabbította meg szerződését az Ezüst Nyilaknál, ezt pedig egy győzelemmel ünnepelte meg a baljós előjelek ellenére is.

A Ferrari tavaly kettős győzelmet ünnepelhetett hazánkban


Bár rengetegen vitatják a győzelem jogosságát a kétes, végül büntetéssel nem járó manővere miatt, tény, hogy a tizennegyedik rajtkockából óriási bravúr megnyerni egy futamot. A Hungaroring kevésbé szokott feküdni a Mercedesnek, így attól tart, hogy a Scuderia gyorsan visszavág egy győzelemmel a hétvégén.

Valamiben mégis bízik. „Ez (a Hungaroring) általában nem tartozik a legerősebb pályáink közé, de most mégis bizakodóbb vagyok kicsit, mert nem számít annyit a motorerő. Remélhetőleg nem segíti majd a Ferrarit az a kis extra erő, amivel mostanában rendelkeznek, így igen komoly harcot vívhatunk egymással” – tekintett előre Lewis Hamilton.

Hamilton nem számít arra, hogy győzelmi esélyei lesznek a Magyar Nagydíjon, de most mégis örül neki, hogy nem egy sok lóerőt igénylő pályára érkezik a száguldó cirkusz. Az elmúlt évekkel ellentétben ugyanis idén először vélik úgy egyöntetűen a szakemberek, hogy a Ferrari-motor teljesítményben a Mercedes elé került. Érdekes, hogy ezek szerint Hamilton nem nagyon számol a Red Bull-lal a Hungaroringen, pedig ha valahol, akkor itt hasonlóan esélyes lehet az energiaitalos istálló, mint Monacóban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: