DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Wolff: Bottas nem második számú pilóta

A Mercedes csapatutasítást alkalmazott a Német Nagydíj utolsó pár körében, a németek csapatvezetője viszont tagadja, hogy Lewis Hamilton előnyt élvezne náluk a finnel szemben.

Sebastian Vettel kiesésével a két Mercedes került az élre Hockenheimben. A címvédő meg is nyerte a futamot, de az utolsó körökben egyértelműen látszott, hogy Valtteri Bottas próbálná megelőzni brit csapattársát, majd hirtelen visszalassult. 

Később kiderült, hogy a Mercedes szólt Bottas fülére, hogy ne előzze meg Hamiltont, aminek köszönhetően a finnt sokan második számúnak bélyegezték a csapaton belül. 

wolff-a-csapatutasitasrol-2018



Toto Wolff igyekezett cáfolni a dolgot: „Nem, egyáltalán nem. Ha úgy lett volna, hogy Valtteri van az élen, és Lewis a második, akkor is ugyanezt tettük volna. Az ilyen esetben ez az ideális utasítás, arról volt szó, hogy gond nélkül haza akartuk hozni az első és második helyet, és az elöl haladónak kedveztünk.”

„A legfontosabb dolog az F1-ben a versenyzés. Mindig mondtuk, ha a bajnokság utolsó negyedébe érve valamelyik versenyzőnk nagy előnnyel rendelkezik, akkor tehetünk néhány népszerűtlen lépést. Ennek még viszont nincs itt az ideje” – boncolgatta tovább a témát az osztrák csapatfőnök.

„Egy olyan taktikát alkalmaztunk, ahol mindkét autó garantáltan célba ért. Amint mondtam, ha Valtteri lett volna az első, akkor neki kedveztünk volna” – zárt Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: