DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Sajtó: Lefújták a Miami Nagydíjat

A jelek szerint mégsem lesz F1-es nagydíj Floridában már 2019-ben: a városvezetés halogatja a végső döntést, ezért a sportág irányítása 2020-ra halasztotta a verseny első kiadását.

Az elmúlt hetekben egyre inkább bizonyosnak tűnt, hogy az Egyesült Államokban tartott második Formula-1-es nagydíjat, a Miami utcáin rendezett versenyt már 2019-ben megtartják. Olyan részletek is napvilágot láttak, melyek szerint a nagydíjhétvége időpontját októberre jelölték ki, a helyszín pedig rögtön 10+10 éves szerződést kötött, ráadásul a Liberty Media a rendezési díjból is enged.



Ugyanakkor nemrég érkezett a hír, hogy Miami vezetői elhalasztották a verseny megrendezéséről szóló, eredetileg július 26-ra kitűzött szavazást, amelyre csak szeptemberben kerül sor. A Daily Mail lap információi szerint ez az időpont túl késői a Formula-1 számára, ezért egy évvel elhalasztják a floridai verseny első kiadását. A forrás úgy tudja, már a héten megérkezik a hivatalos bejelentés.

A sportágat irányító amerikai Liberty Media, amelynek szívügye, hogy két versenyt is rendezzenek az USA-ban, biztos Miami kedvező sorsát illetően 2020-tól. Ugyanakkor a város lakosai már felemelték hangjukat a felfordulás miatt, amelyet a nagydíj okozna. A szavazás elhalasztásának indoklása is az, hogy a lakosságtól több visszajelzés érkezhessen.

Hockenheim szerződése az idei versennyel lejárt, a Német Nagydíj kilátásai pedig már szinte menetrend szerint rosszak. Jelen állás szerint valószínűnek tűnik, hogy a 2019-es versenynaptárban eggyel kevesebb, 20 forduló szerepel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: