DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Leclerc Bianchi miatt is nyerni akar

Jules Bianchit az évtized első felének legtehetségesebb juniorpilótájának tartották, akiből később világbajnok lesz az F1-ben. Most ezt a szerepet vette át Charles Leclerc, aki máris bizonyít.

Nyílt titok volt már 2014-ben is, hogy rövidesen (valószínűleg 2016-ban történt volna meg) a Ferrari egyik ülését kapja meg a szupertehetséges Jules Bianchi, aki a rettentően gyenge Marussia-Ferrarival is időnként villantani tudott, sőt, két pontot is szerzett Monacóban. Teszteken már vezette a Scuderia versenyautóját is és minden szakemberre kitűnő benyomást tett.

2014-ben, Suzukában azonban minden megváltozott, rendkívül súlyos fejsérülést szenvedett egy szerencsétlen balesetben, végül ennek következményeként, kilenc hónappal később elhunyt. Az újonc monacói, Charles Leclerc célja pedig az, hogy ha valóban a Ferrarihoz kerül a jövőben, akkor világbajnoki címeket nyer, amit egykori barátja és mentora, Jules Bianchi (is) megérdemelt volna. A monacói beteljesítheti a küldetést.

A hírek szerint 2016-tól váltotta volna Kimi Raikkönent a Ferrarinál, a sors iróniája, hogy Leclerc szintén Raikkönent válthatja a vörösöknél, nagy valószínűséggel ez be is fog következni, bár az még kérdéses, hogy már 2019-től, vagy csak kicsit később kerül a nagycsapathoz a tehetséges újonc.

A tizenéves Leclerc egykori barátjával, Jules Bianchival


Mennyire játszott fontos szerepet Leclerc életében Jules Bianchi? „Elképesztően fontos volt. Édesapáink legjobb barátok voltak, családjaink még most is nagyon közel állnak egymáshoz. Az ő pályáján gokartoztam először életemben, onnantól minden szerdán és hétvégente is gokartozni jártunk. Ezek eddigi versenyzésem legszebb emlékei, rendkívül jól éreztük magunkat, miközben rengeteget tanultam” – idézte fel a korábbi emlékeket a Sauber ifjú pilótája a crash.net szakoldalon..

„Idősebb volt nálam, úgyhogy nagyon nyomtam, hogy legyőzzem őt. Több volt számomra, mint egy mentor, hihetetlenül közeli barátom volt, szinte családtag. Ha a Ferrarihoz kerülök, az remek módja lenne annak, hogy Bianchi emlékét ápoljam. Valószínűleg jobban megérdemelte volna azt az ülést, mint én.”

„Ha egy napon odakerülhetnék, mindent megtennék, hogy megnyerjem azokat a világbajnoki címeket, amiket Jules érdemelt volna meg” – tette hozzá Leclerc. Kérdés, hogy már 2019-től megvalósíthatja-e nagy álmát? Az utóbbi napokban ugyanis több olyan nyilatkozat került napvilágra, ami alapján azt valószínűsíthetjük, hogy Raikkönen maradhat még egy évet a Ferrarinál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: