DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Button kis híján eltűnt a süllyesztőben

Jenson Button tizenhét éven keresztül volt részese a száguldó cirkusznak. Már első évében letette névjegyét a Williamsnél, bár nem sok híja volt, hogy pályafutása el se kezdődjön.

Hosszú és rögös út vezet addig, amíg egy fiatal pilóta eljut a Formula-1-ig. Nemrég Lewis Hamilton beszélt arról, hogy mennyire sok lemondással és kemény munkával járt számára, mielőtt a száguldó cirkuszba került, most pedig Jenson Button osztotta meg fiatal éveinek problémáit.

Jenson Button óriási tehetségként lépegetett felfelé a szamárlétrán, sikert sikerre halmozott a gokartban, a Brit Formula Fordban, majd a Formula-3-ban. Már 2000-ben, alig húszévesen bemutatkozhatott a nagynevű Williams istálló színeiben a Formula-1-ben, ami akkor nagyon fiatalnak számított.

Button pályafutása második versenyén már pontot szerzett

Vezetett még a Benetton, a Renault, a (BAR-) Honda, a Brawn és a McLaren csapat számára, 2009-ben pedig megnyerte a világbajnoki címet. A brit összesen 309 nagydíjon indulhatott, ebből tizenötöt nyert meg. Lewis Hamilton csapattársaként sem tűnt el a süllyesztőben, méltó vetélytársa lett a szupertehetségnek tartott Hamiltonnak a McLarennél.

2009 világbajnoka azonban rámutatott, hogy még a kiemelkedő vezetési tudás sem feltétlenül elég a sikerhez, más téren is jól kell teljesíteni. „Eléggé szenvedtem az F1 előtt, mert szükség volt arra is, hogy az autót ne csak vezessük, hanem mérnöki szempontból is legyen tudásom hozzá. Fejleszteni is kellett a versenyautót, abban pedig egyáltalán nem voltam jó, a csapattársam viszont igen” – idézte vissza Button a korai éveket.

Button 2000-ben többször is villantott a Williams-BMW-vel


„Nem sok hiányzott hozzá, hogy emiatt a teljes karrierem kútba essen, nem voltam jó a mérnöki dolgokban. Tudtam, hogyan kell gyorsan versenyautót vezetni, de nem tudtam eléggé finomhangolni, hogy még versenyképesebbé tegyem, mielőtt vezetni kezdem. Márpedig akkor nem számít, mennyire jó pilóta az ember.”

„Az emberek azt hiszik, hogy pusztán a vezetési tudásban tehetségesnek lenni  bőven elég ahhoz, hogy sikeres pályafutásuk legyen, de ez önmagában kevés” – tette hozzá Button. Végül mégis kiválasztották a fiatal britet tesztelni, ahol a másik jelöltnél, Bruno Junqueiránál egy teljes másodperccel gyorsabbnak bizonyult, így a Williams őt választotta. De ez már egy másik történet. Button a versenyzéssel nem hagyott fel, idén is két szériában méreti meg magát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: