DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Kubica: Ha elöl lennénk, nehezebben viselném

Az év sztorija lett volna tavaly, ha Kubicát választja versenyzőnek a Williams Stroll mellé. A lengyelnek be kell érni egy tesztpilótai szereppel, és elmondta, mikor bánná igazán a grove-iak döntését.

Egyetlen pontszerzés sikerült a Williamsnek, így nagyon messze van a többiektől a konstruktőri tabellán. Még a Sauber is ellépett tőlük Charles Leclerc remeklése miatt, aki nem lep meg senkit az utóbbi időben, ha az első tízben végez.

Robert Kubicának egyelőre azzal kell beérnie, hogy néhány alkalommal beülhet a 2018-as Williamsbe: „Persze, nagyszerű lehetőség, hogy élhetem a szenvedélyemet, a paddockban lehetek, és F1-es autót vezethetek. Nem egyszerű a helyzet, mert a jelenlegi szabályok korlátozzák a teszteket.”

„Szinte alig látni tesztversenyzőt, vagy egyáltalán nem, így ez egy nagyszerű lehetőség nekem, mivel rájöttem, hogy a korlátaim ellenére autóba ülhetek, és versenyezhetek. A tavalyi év elég sok önbizalmat adott nekem, ezt fokozatosan építettem fel, és azt is, hogy kényelmesen érezzem magam vezetés közben” – folytatta a lengyel.

 kubica-a-tesztpilotai-ulesbol-2018



A Williams tesztpilótája elmondta, mikor érezné sokkal rosszabbul magát jelen helyzetében: „Természetesen szívesebben versenyeznék, de amikor látjuk az autó teljesítményét, az egy kicsit könnyebbé teszi, hogy nem versenyezhetek. Ha a dobogóért vagy az első helyekért küzdenénk, sokkal nehezebben viselném. De ez valahogy nem is a pozíciók kérdése, hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljes mértékben elégedett vagyok a mostani helyzettel.”

„Végül is annak kell lennem, mert elfogadtam a Williams döntését, és igent mondtam az ajánlatukra, amikor tisztában voltam vele, hol leszek. Van annyira profi hozzáállásom, hogy megpróbálom segíteni a csapatot, aminek én is része vagyok, ez pedig jó dolog.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: