DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Haas szerint eltűnt a középmezőny

Az utóbbi időben valóban az látszik, hogy a három nagycsapat mögött gyakorlatilag bárki felbukkanhat az utolsó pontszerző helyeken. Günther Steiner is így véli, és csapata célját is megfogalmazta.

2018-ban is nagyon messze van a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull a többiektől. Utána viszont az elmúlt időszakban megjósolhatatlan, ki kerül ki győztesen a fennmaradó pontszerző pozíciókért. Az év első szakaszában a Renault és a McLaren, az utóbbi néhány fordulóban pedig már a Force India, a Haas és a Sauber is megmutatta magát az első tízben.

Günther Steiner így írta le a helyzetet: „Senki nincs, akinek ne lenne esélye. Nincs többé középmezőny, hanem van a három nagycsapat, és a többiek egy szinten. A negyedik helytől a tízedikig mindenki a pontokért harcolhat idén, ahogy azt már láthattuk.”

„Ezért jó érzés, hogy most ötödikek vagyunk. A tesztek után volt realitása annak, hogy itt lehetünk, de tudtuk, hogy nagyon kemény kell dolgozni ehhez, ami jelenleg is zajlik a háttérben.”

 haas-a-kozepmezonyrol-2018



A Haas csapatfőnöke a csapat céljait is megfogalmazta a szezon fennmaradó részére: „Az utóbbi három versenyen az autónk megmutatta, hogy lehetséges a negyedik hely megszerzése. Hogy el tudjuk-e érni vagy sem, az már egy másik kérdés. Nem akarom azt mondani, hogy biztosan a negyedik pozícióban végzünk, mert nem szeretnék nagyravágyó lenni. Három nagyon erős csapattal harcolunk ezért a célért.”

„Mindenesetre megpróbáljuk, a legjobbunkat fogjuk nyújtani és remélhetőleg negyedikként fogunk végezni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: