DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ricciardo: Sok előzésre számíthatunk

Az elmúlt másfél évben több pályán is az előzések hiányára panaszkodnak a legtöbben. Daniel Ricciardo szerint ez Hockenheimben nem így lesz, számos helycserét láthatunk majd a versenyen.

Az ausztrál pilóta reméli, hogy a Red Bull ugyanott folytatja idén, ahol 2016-ban (amikor utoljára Hockenheimben vendégeskedett a száguldó cirkusz) abbahagyta, akkor ugyanis a második és harmadik pozícióban intették le a bikákat, Ricciardo végzett másodikként, mögötte pedig csapattársa, Max Verstappen.

„Hockenheim remek pálya, mindig is élveztem, amikor ott versenyezhettünk. A legjobb pillanatom itt, valószínűleg a 2014-es csatám Alonsóval, ami rettentő élvezetes volt. Az első kanyar igencsak gyors, a pálya pedig jó előzési lehetőséget is kínál” – nyilatkozta Daniel Ricciardo.

Két évvel ezelőtt nagyon jól ment a Red Bull Hockenheimben


„A stadionrész szintén gyors egy hosszú balkanyarral. Mindent egybevetve egy kitűnő pályára érkezünk, ahol mindig is jó teljesítményt nyújtottam és élveztem rajta a versenyzést” – tette hozzá az ausztrál, aki idén már két futamot megnyert, Kínában és Monacóban.

Ugyanakkor a zsinórban megrendezett három nagydíja nem sikerült valami fényesen, egy kiesés mellett egy negyedik és egy ötödik helyet tudott felmutatni és Kanada óta folyamatosan csapattársa, Max Verstappen tűnik gyorsabbnak. Jól jön a szünet az ausztrálnak.

„A szünet nélküli három versenyt követően jót tesz egy kis pihenés, nagyon fárasztó három hét volt. Ugyanakkor azt is várom, hogy visszatérjek a pályára és Németországban és Magyarországon újra fordítsak a szerencsémen” – tekintett előre Ricciardo, aki egyelőre kissé bizonytalan a jövő évet tekintve, hogy az istálló kizárólag szakmai indokok alapján vált-e Honda-motorokra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: