Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. szeptember 21. péntek
F1

Ricciardo nem akar elsőszámú pilóta lenni

Egyre valószínűbb, hogy sem a Mercedes, sem a Ferrari nem szerződteti Daniel Ricciardót, a rutinos ausztrál mégis kivár a Red Bull-lal való hosszabbítással. De milyen okból teszi ezt?

Tavaly ősszel, amikor Max Verstappen 2020-ig meghosszabbította szerződését az energiaitalos istállónál, egyre erősödtek az olyan hangok, hogy Daniel Ricciardo jobban teszi, ha távozik mellőle, mert a bikák egyértelműen a fiatal holland köré építik majd fel a csapatot.

Hónapokig úgy tűnt, hogy Daniel Ricciardo számára lehetőség lesz a Mercedeshez, vagy a Ferrarihoz is átigazolni a jövő évtől. Erre rátett egy lapáttal, hogy az idény első harmada kitűnően sikerült az ausztrálnak, két nagyszerű futamgyőzelmet is aratott, miközben Verstappen hibát hibára halmozott. Egyértelmű vezéregyéniségnek tűnt.

Az utóbbi hetekben azonban a húszéves holland rendre jobb teljesítményt nyújt, Ausztriában győzni is tudott, így a pontversenyben igencsak felzárkózott az elmúlt időszakban peches Ricciardóhoz. A híresztelések szerint a Ferrari vagy megtartja Raikkönent Vettel mellett, vagy Charles Leclerc-t szerződteti, a Mercedes pedig óriási valószínűséggel mindkét jelenlegi pilótája kontraktusát meghosszabbítja.

Egyre valószínűbb, hogy csak a Red Bull marad Ricciardo számára

Ezzel bezárulna a két fontos ajtó az ausztrál előtt, máshova pedig csak visszalépést jelentene átigazolni. Egyes hírek szerint azon megy még a vita, hogy ki legyen az elsőszámú pilóta jövőre a Red Bullnál. Állítólag Ricciardo szeretné, de a pilóta határozottan cáfolja ezt a pletykát. Más vélemények szerint egyszerűen csak azt várja, hogy hivatalosan is kizárható legyen, hogy a két topcsapat bármelyikének ülését megszerezze.

„Nem akarok én elsőszámú státuszba kerülni csapaton belül, jó úgy, ahogy most mennek a dolgok. Egyértelmű, hogy Max (Verstappen) is nagyon jól vezet, de Monaco óta engem állandóan valami balszerencse sújtott” – reagált Daniel Ricciardo a felvetésre.

„Emlékezzünk, amikor az első szárnyammal volt gond, vagy mindenre, ami a Paul Ricard-pályán történt” – tette hozzá az ausztrál, aki valóban rengeteg pontot vesztett a technika ördöge és egyéb balszerencsék miatt. A két Red Bull-pilóta elvileg jóban van egymással, de idén két kisebb összetűzés is történt köztük, Bakuban összeütköztek és mindketten kiestek, Ausztriában pedig az időmérőn láthattunk egy kisebb incidenst köztük. Max Verstappen is tudja, mennyire jó is a csapattársa.

„Remek, hogy ilyen csapattársam van. Rengeteget viccelődünk együtt, jól érezzük magunkat, de amint beülünk az autóba, egymást húzzuk egyre feljebb a minél jobb teljesítmény elérésében” – ismerte el a négyszeres futamgyőztes holland. A Red Bull pedig azt az elvet vallja, hogy egyformán kezeli két pilótáját (igaz, erről Mark Webber tudna mesélni a korábbi évekből).

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?