DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton utolsóként is a győzelemre gondolt

Nehéz helyzetben találta magát Lewis Hamilton, mivel a mezőny végéről kellett visszajönnie a Brit Nagydíjon. A címvédő autója nem sérült nagyon, így vissza tudott kapaszkodni az élmezőnybe.

Kimi Raikkönent már többen támadták és meg is védték a silverstone-i első körös baleset miatt. A Mercedes vezetősége szerint a finn szándékosan okozott balesetet, Nico Rosberg viszont nem tudna elképzelni egy ilyen forgatókönyvet.

Hamilton már elfogadta a finn bocsánatkérését, és ezúttal azt is elmondta, hogy egy kis szerencsét is lát a balszerencsében: „Kemény harcban vagyunk idén, talán a legintenzívebb csatában, amivel eddig szembesültünk. Nagyon-nagyon hálás lehetek, hogy az autó egyben maradt a harmadik kanyaros incidensnél.”

„Egy ideig úgy tűnt az elején, hogy valami nem jó az autó hátuljával, de amikor utólag megnéztem, minden jónak látszott. Folyamatosan javult az autóm a verseny alatt, ami nagyszerű dolog.”

 hamilton-a-gyozelemrol-es-a-mentesrol



A négyszeres világbajnok így sem jött ki rosszul az esetből, hiszen csak hét pontot veszített a listavezető Vettellel szemben: „Őszintén szólva hatalmas dolog számunkra, hogy visszakaptuk a második helyet. Természetesen elégedett lehetek azzal, amit véghezvittem.”

A Mercedes versenyzője az első körben még a győzelmet sem tartotta teljesen kizártnak, és úgy véli, ez is kellett a felzárkózásához: „Igen, megvolt ez is bennem. Utolsóként is hittem a győzelemben, és ezt a hozzáállást kell tartanom, ha vissza szeretnék térni oda, ahol eddig voltam.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: