DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Steiner egyre frusztráltabb Grosjean miatt

Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke elmondta, egyelőre bízik Romain Grosjeanban, de nem tudja, mikor érkezhet el a kritikus pont, ami megtörheti a pilótájába vetett hitét.

Romain Grosjean csapnivaló szezont teljesít 2018-ban, mindössze egyetlen versenyen sikerült pontot szereznie, aztán mikor úgy tűnt, az Osztrák Nagydíjon elért negyedik helyével végre helyreállhat a francia lelki egyensúlya, jött a brit hétvége.

Először az első szabadedzésen csapta falnak az autóját Grosjean, miután nem csukta le időben a DRS-t, majd a versenyen előbb csapattársával, Kevin Magnussennel ütközött össze, végül pedig Carlos Sainz-cal találták magukat a kavicságyban, s itt véget is ért mindkettejük versenye.

Meddig fog tartani Steiner türelme?


Steiner egyelőre bízik Romain Grosjeanban: „Nem nevezném ezeket hibáknak. Ez már sokkal inkább frusztráció. Mindig azt hisszük, hogy végre minden rendben lesz vele, de aztán megint történik valami. Nyilván, túllépünk rajta, de ez már nem egyszerű. Pontokat kell szereznünk, minden versenyen a maximumot kell kiadnunk magunkból. Előrébb akarunk lépni, nem pedig egy helyben toporzékolni.”

„Támogatom Romaint, mivel csapatfőnökként az én felelősségem, hogy sikeres legyen az istálló. De hogy ez meddig fog tartani? Fogalmam sincs, mikor fog eljönni a kritikus pillanat. Eddig még nem érkezett el, de lesz egy pont, ahol már nem dobhatunk ki több világbajnoki pontot az ablakon. Ez elképesztően fontos. A szezon első felében rengeteg pontot dobtunk el a saját hibáinkból fakadóan. Ez megengedhetetlen” – fakadt ki az amerikai istálló csapatfőnöke.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: