Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. november 12. hétfő
F1

Grosjean megint háromszor ütközött

A Haas rutinos pilótája ismét támadások kereszttüzébe került, a pénteki autótörését követően a vasárnapi futamon Magnussennek és Sainznak is nekiment, utóbbi a versenyük végét jelentette.

Az Osztrák Nagydíjon nyújtott kitűnő teljesítménye (4. hely) után úgy tűnt, a tapasztalt francia pilóta végre túlléphet idei hibáin, a megszerzett tizenkét pont helyreállítja az utóbbi időben igencsak megtépázott önbizalmát. Silverstone azonban megint csak nem úgy alakult, ahogy várta.

A bajok már pénteken kezdődtek, amikor saját hibából nem tudta lecsukni az első kanyar előtt a hátsó szárnyat, a Haas elszabadult, megperdült és a gumifalban állt meg. A második edzést ki is kellett hagynia, mivel autójának újjáépítése nem készült el addigra.

Az első szabadedzésen kezdődött Grosjean kálváriája

A versenyen már az első körben saját csapattársának, Kevin Magnussennek ment neki, a hajrában pedig a biztonsági autós újraindítás után Carlos Sainz-cal akasztott tengelyt. Az első esetnél mindkét pilóta folytatni tudta, a Renault-val való koccanás után azonban mindketten a gumifalban végezték.

A versenybíróság mindkettejüket felmentette, versenybalesetnek titulálta a történteket. Sainz úgy véli, hagyott elég helyet Grosjeannak, akinek megcsúszott az autója. A francia azonban nem osztja spanyol kollégája véleményét. „Nem sokat láttam az egészből. Nyilván, Carlos azt mondja, hogy én nem hagytam neki elég helyet, én viszont azt mondom, ő nem hagyott nekem elég helyet. Nagy kár, hogy így végződött, mert meglehetett volna a pontszerzés” – reagált a baleset után Romain Grosjean.

Az osztrák siker után megint három hiba Romain Grosjeantól

Az első körös koccanás miatt viszont bocsánatot kért a francia. „Romain elnézést kért Kevintől. Úgy vélem, kicsit túl sokáig várt a fékezéssel. Ettől függetlenül ez nem elfogadható, mert folyamatosan pontokat veszítünk úgy, hogy közben kiváló autóval rendelkezünk” – nyilatkozta Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke.

Grosjean valóban elnézést kért csapattársától, ugyanakkor úgy véli, mindketten hibáztak, ezért történt a koccanás.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?