DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Renault: Alonso jöhet, de nem egy évre

Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke elmondta, elégedett jelenlegi pilótáival és szerinte értelmetlen volna egy évre leszerződni Alonsóval, ugyanakkor nem tagadta a spanyol érkezésének lehetőségét.

A francia istálló két versenyzője jelenleg Nico Hülkenberg és Carlos Sainz, utóbbi azonban csak kölcsönben versenyez náluk, egyébként továbbra is a Red Bull pilótája.

„Nem kell kapkodnunk, ráadásul arra is van időnk, hogy meglássuk, mik lesznek a hatásai ránk nézve annak, hogy nem szállítunk többé motort a Red Bullnak” – kezdte a csapatfőnök.

„Rendkívül meg vagyok elégedve mindkét versenyzőnkkel, ugyanakkor, ha sikerül fejlődnünk, valamint jól működünk együtt csapatként, nem aggódom amiatt, hogy pilóta-gondjaink lennének. Ha minden jól alakul, véleményem szerint lesz kiből válogatnunk.”

Egyelőre hatalmas kérdőjel Alonso jövője


Egyes pletykák szerint Alonso is ezek közé a pilóták közé tartozik, aki mindkét világbajnoki címét a francia istállóval szerezte meg. A tűz még mindig ég benne, ezt mutatják az idei év kvalifikációs eredményei is, a spanyol eddig ugyanis még nem kapott ki csapattársától. A 36 éves versenyző nem érzi jól magát a McLarennél, miután a Honda-erőforrás lecserélése után sem tudtak előrébb lépni a wokingiak.

„Nem szeretném adni a lovat ez alá a pletyka alá” – mondta Abiteboul. „Úgy gondolom, Fernandónak először is azt kellene eldöntenie, hogy szeretne-e még maradni az F1-ben vagy sem. Nagyon tiszteljük őt, de nekünk inkább olyasvalakire van szükségünk, aki hosszú távon tudja segíteni a csapatot. Persze ettől még mindig megegyezhetünk Alonsóval, de az nem egy egyéves szerződés lesz akkor. Nonszensz lenne egy évre idehozni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: