DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel odaszúrt a versenybíróságnak

Sebastian Vettelt a szombati napon nyakfájás hátráltatta a szabadedzésen és az időmérőn is. Ennek okát frappáns válaszban nevezte meg a négyszeres bajnok, ezzel viccesen odaszúrva az FIA-nak.

2011 óta vár a Ferrari arra, hogy megtörjön hosszú nyeretlenségi sorozata Silverstone-ban, akkor Fernando Alonso vitte el a pálmát a Scuderia színeiben. Az elmúlt években korlátlan úr volt a Mercedes és főleg Lewis Hamilton hazai pályán. Most viszont komoly kihívókra akadt Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen személyében.

A tavaly bevezetett új, aerodinamikai szabályoknak köszönhetően az autók kanyarsebessége jelentősen megemelkedett, ehhez hozzájött még az idei évre újraaszfaltozott pálya jobb tapadása, valamint a szintén jobb tapadást produkáló Pirelli abroncsok. Ezek együtt még a fizikálisan remek állapotban levő F1-es versenyzők nyakát is megviselik.

Vettel elismerte, hogy nyakfájdalmakkal küzd(ött), amik a szombati szabadedzésen kezdődtek. A Scuderia rajongói pedig már attól tartanak, hogy kibírja-e vezérpilótájuk az 52 kört fájós nyakkal vasárnap. A német ász megnyugtatta őket, hogy a versenyre minden rendben lesz.

A múltkori büntetés miatt túl gyakran nézte a tükröket Vettel?


„Hogy mitől fájdult meg a nyakam? Valószínűleg a versenybíróság múlt heti döntése miatt (az időmérő edzés második szakaszában Vettel feltartotta Carlos Sainz Renault-ját, emiatt a rajtrácson háromhelyes visszasorolásban részesült). A szabadedzésen túl sokszor néztem a tükröket és ez az oka a nyakfájásomnak” – válaszolta nevetve Vettel a Ziggosport kérdésére.

„Az időmérő előtt én sem tudtam, hogy végigbírom-e, de szerencsére nem romlott. Nagyobb fájdalom volt számomra, hogy ilyen kevéssel lemaradtam a pole-pozícióról. Vasárnap viszont nem lesznek ekkora sebességek, teletankolt autóval. Még találgatjuk, miért veszítettem az egyenesekben egy teljes tizedet. De ez szélárnyékban visszahozható” – tette hozzá a Ferrari német pilótája.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: