DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ferrari: Hazai pályáján győztük le a Mercedest

Az elmúlt négy évben egyeduralkodó volt a Mercedes Silverstone-ban, Sebastian Vettel azonban most megtörte a nagy sorozatot. Az olaszok szerint a közönség kitűnő előadást láthatott.

Igencsak eseménydús versenyt láthatott a publikum a Brit Nagydíjon. Már az első körben minden a feje tetejére állt, amikor Kimi Raikkönen a második helyért harcolva, oldalról nekiment Lewis Hamiltonnak, aki emiatt megperdült és a mezőny végére esett vissza. A finn pilóta elismerte felelősségét a baleset miatt és jogosnak tartja büntetését.

A Ferrari számára azonban nem alakult rosszul a futam, még ha Vettel végül is „csak” egy pozícióval végzett előrébb, mint brit riválisa, ugyanis a biztonsági autós időszak Lewis Hamilton kezére játszott, így másodikként intette le a kockás zászló. A Ferrari csapatfőnöke azonban így is boldog, egy tipikus Mercedes-pályán sikerült nyerniük.

„A Formula-1 számára ez kiváló reklám volt. Egy ilyen látványos pályán, mint Silverstone, ilyen csodálatos csatákat láthattunk, mint ma. Úgy gondolom, ez nem csak a Ferrarinak, hanem az egész Formula-1-nek nagyon jó” – kezdte elemzését Maurizio Arrivabene.

Sebastian Vettel idei negyedik győzelmét zsebelte be


„A legnagyobb probléma Sebastian nyakával adódott. Tegnap kifejezetten fájt neki, ma délelőtt több kezelést is kapott, de ha őszinte akarok lenni, a verseny előtt eléggé aggódtam miatta. Ma tényleg úgy harcolt, mint egy oroszlán” – tért ki a futamgyőztes tegnapi nyaksérülésére a csapatfőnök.

„Sosem könnyű itt versenyezni, hiszem ez a Mercedes és a Red Bull hazai futama, egészen erősnek kell lenni, ha valaki le akarja győzni az Ezüst Nyilakat. Nem beszélve az óriási közönségről, ami természetesen még jobb teljesítményre sarkallja Hamiltont. De ma mi nyertünk” – tette hozzá Arrivabene. A német pilóta győzelmének értékét növeli, hogy amikor Hamilton koccant az első körben, akkor már Vettel mögött járt.

Sebastian Vettel ezzel a győzelemmel nyolc pontra növelte előnyét az összetett pontversenyben Lewis Hamiltonnal szemben, a Ferrari pedig szintén extra pontokat gyűjtött a Mercedeshez képest a konstruktőrök között. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: