DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Horner: Csak a harmadik sor lesz a miénk

Christian Horner nem volt elégedett a pénteki edzésnappal, beszélt Verstappen újabb hibájáról is, és csak a harmadik sorba várja a Red Bullokat a szombati időmérő edzésen.

Nem volt kielégítő napja a Red Bull csapatának, hiszen Ricciardo a negyedik illetve ötödik helyen zárta az edzéseket, míg Verstappen autójában délelőtt a váltó hibásodott meg, a délutáni gyakorláson pedig már a legelején falnak csapta autóját a holland.

A második szabadedzésen már egyáltalán nem tudták felvenni a Mercedes és a Ferrari tempóját, ami Hornernek is szemet szúrt: „Kemény szombat elé nézünk” – kezdte értékelését Horner a Sky Sports kérdésére. „Ez a pálya egy abszolút csalódás eddig számunkra. A Copse-ban is, az első kanyarban is hátrányban leszünk a DRS miatt.”

„Túl sok olyan hely van ezen a pályán, ami padlógázos, és ez nem kedvez nekünk. Az ilyen gyors, teligázos kanyarok hozzák ki a legtöbbet a motorokból, itt a legszembetűnőbb az erőforrások közötti különbség. Sajnos valószínű, hogy csak a harmadik sort fogjuk tudni megszerezni, de vasárnap mindig erősebbek vagyunk. Reménykedem benne, hogy ezúttal is ez lesz a helyzet.”

Christian Horner egyelőre nem tűnik elégedettnek


Horner ejtett néhány szót Verstappen balesetéről is: „Nem túl nagy a kár. Nem is az a váltó volt az autóba szerelve, amivel a versenyen fogunk indulni. Egyszerűen csak frusztráló, hogy ennyi időt és adatot veszítettünk.”

„Megcsúszott a kemény abroncsokon. Olyan volt, mint egy motoros; az egyik pillanatban még csúszott, a következőben pedig már be is tapadt az autó, ami miatt teljesen ellentétes irányba kormányozta az autót Max. Kissé idegesítő, de legalább még mindig van jó néhány adatunk Danielnek köszönhetően.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: