DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton első éveiben állandóan félt

A négyszeres bajnok Lewis Hamilton elismerte, pályafutása korai éveiben folyamatos félelemben élt. Na nem a versenyzés miatt, hanem a McLaren támogatásának esetleges elvesztése miatt.

Már fiatal gyerekként is megalkuvást nem ismerő, kőkemény versenyzőként tűnt ki pályatársai közül, nem véletlenül figyelt fel rá a McLaren. A kis Lewis 13 éves volt, amikor gokartosként kiszúrta a wokingi istálló és bevette őt tehetségképző programjába.

Ez létfontosságú volt későbbi Formula-1-es karrierjéhez, ugyanis a McLaren támogatása nélkül jóval alsóbb osztályban megragadt volna, csupán amiatt, hogy nem lett volna több pénzük megfizetni, hogy bekerüljön az F1 bármelyik előszobájába.

Ez viszont állandó félelmet is szült a fiatal brit pilótában, nehogy elveszítse a patinás istálló kulcsfontosságú támogatását. Ettől még elszántabban küzdött mindig az utolsó pillanatig minden egyes versenyen, ami kikövezte útját a Formula-1-ig. 2007-ig nem is szűnt meg benne a rettegés, onnantól azonban kezdett felszabadulni.

A McLaren nélkül nem jutott volna a Formula-1 közelébe


Lewis Hamilton és édesapja, Anthony, folyamatosan a jövő miatt aggódtak, amíg be nem került a Formula-1-be. „Leszerződtetett a McLaren, de minden nap aggódtunk, hogy elveszíthetjük a támogatást. Édesapám és én – különösen édesapám – rendszeresen órákat töltöttünk azzal, hogy a csapattal átbeszéljük, hogy mindent úgy csinálunk-e, ahogy ők szeretnék, esetleg tudnánk-e többet tenni” – ismerte el Lewis Hamilton a Formula-1 hivatalos honlapján.

„A létező legtisztábban kellett mindent végrehajtanunk. Mi voltunk a sportág egyetlen fekete családja, ez pedig azt is magával hozta, hogy nem volt könnyű feljebb kerülni az úton. Nagyon szerencsések voltunk, hogy megkaptuk az istálló támogatását, anélkül ugyanis biztosan nem kerültünk volna a Formula-1-be, nem bírtuk volna pénztárcával” – emlékezett vissza az azóta négyszeres világbajnokká lett brit ász.

„Biztosnak kellett lennünk abban, hogy minden egyes ember, akivel kapcsolatban álltunk akkoriban, akár csapattag, akár szponzor, úgy érezze, mi vagyunk a legjobbak és mi érdemeljük meg leginkább azt, hogy feljebb kerüljünk a szamárlétrán. Ezért meg is mozgattunk minden követ” – tette hozzá Hamilton. Azóta is azt láthatjuk, hogy a közvetlen csapattagokkal szoros viszonyt ápol, bárhol is versenyez éppen. Ausztriában is, a kiesés ellenére a dicséret hangján szólt gárdájáról.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: