DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Eric Boullier lemondott, átszervezik a McLaren vezetőségét

Jelentős átszervezés történt a McLarennél, hogy a csapat visszatérjen a siker útjára. Gil de Ferran fontos pozíciót kap az új irányításban, rajta kívül Simon Robertset és Andrea Stellát nevezték ki a legfontosabb feladatkörökbe.

A McLaren szerdán közleményben tudatta, hogy azonnal hatállyal változások történnek a csapat vezetőségében. Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója benyújtotta lemondását, melyet Zak Brown vezérigazgató elfogadott.

Változik a technikai vezetőség is, amelynek struktúrája átláthatóbb lesz az eddiginél. Simon Roberts, a McLaren műveleti igazgatója felel a gyártásért, mérnöki tevékenységekért és logisztikáért. Andrea Stellát a teljesítmény igazgatójaként jelölték ki, aki a pályaműveletekért felelős. Az újonnan létrehozott sportigazgató posztjába pedig Gil de Ferran került – a korábbi CART-bajnok eddig tanácsadóként ténykedett a McLarennél, valamint Fernando Alonso Indy 500-programján dolgozott. Az ő feladata a „versenycsomag hatékonyságának maximalizálása”. A versenyigazgató poszt a közlemény alapján megszűnik.

„Nagyon büszke vagyok rá, hogy egy ennyire briliáns csapatnál dolgozhattam az elmúlt négy évben” – idézi a McLaren közleménye Boullier búcsúzkodó szavait. „Ugyanakkor felismerem, hogy ez a megfelelő idő a távozásomra. A McLarennél mindenkinek a legjobbat kívánom a szezon hátralevő részére és a jövőre nézve.”

„Az MCL33 2018-as teljesítménye nem felelt meg a McLarennél senki elvárásainak, ideértve különösen lojális rajongóinkat” – kommentálta a hírt Zak Brown. „Ez nem a McLarennél keményen dolgozó, elkötelezett férfiak és nők százainak hibája. Az okok rendszerszintűek és strukturálisak, ezért belülről jövő jelentős változásokra van szükség. A mai bejelentéssel kezdjük el orvosolni ezeket a problémákat, és megtesszük első lépésünket a fellendülés útján. Szeretném megragadni a lehetőséget, hogy a teljes csapat nevében köszönetet mondjak Ericnek szolgálatáért és közreműködéséért a McLaren érdemeiben, valamint a legjobbat kívánjam neki jövőbeli törekvéseihez.”

Az utóbbi hetekben sokat lehet hallani arról, hogy a McLaren gyári dolgozói soraiban fokozódik az elégedetlenség, még a sztrájk gondolata is felmerült, és a sikertelenségért a felsővezetőket okolják, köztük Eric Boullier-t.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: