DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Verstappennél is féltek a motorhibától

A Renault a jelek szerint továbbra sem kerekedett felül a megbízhatósági problémákon. Miután Nico Hülkenberg és Daniel Ricciardo is kiesett technikai hiba miatt, a Red Bull óvatosabbá vált.

Kanadában mutatta be fejlesztett erőforrását a Renault, most, Ausztriában pedig bejelentették, hogy hosszú késedelem után, de végre a francia erőforrásnak is van időmérős üzemmódja. Előre dörzsölhették a tenyerüket a csapatok, ám Nico Hülkenberg azt mondta, nem hoz valami sokat a francia gyártó parti módja.

Az egyébként a negyedik pozícióból rajtoló Verstappen a rajt után bemutatott egy agresszív előzést Kimi Raikkönennel szemben, majd a két Mercedes (technikai és taktikai) hibája után átvette a vezetést és onnantól végig irányította a futamot, győzelme nem került veszélybe.

Miután a másik Red Bull-lal Daniel Ricciardónak kipufogóproblémái adódtak és kiállni kényszerült, a bikák aggódni kezdtek a versenyben vezető holland versenyautója miatt is, nehogy ugyanez megtörténjen. Léptek is, nehogy újabb motorhiba lépjen fel.

Verstappen motorja és gumijai is végigbírták


„Nagyon aggódtunk, hogy Maxnál is hasonló gond adódna, ezért úgy döntöttünk, hogy letekerjük a motor teljesítményét, ezzel is csökkentve a hőmérsékletét. Csak az utolsó öt körben tekertük fel újra, hogy biztosan DRS-távolságon kívül tartsuk a Ferrarikat” – ismerte el Christian Horner, a bikák csapatfőnöke.

„Az utolsó körök? Hát, az öreg abroncsok elkezdtek kissé túlhevülni, de Max így is kontroll alatt tartotta a vezetést, úgy, hogy közben a megbízhatóságra is ügyeltünk. Régen aggódtam ennyire, mint az Osztrák Nagydíj utolsó negyedében. Hogy Ricciardónak ugyanaz a gond lépett-e fel, mint Verstappennek a pénteki edzésen, még nem tudjuk” – tette hozzá a csapatfőnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: