DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

McLaren: Csak gyári csapat győzhet

A wokingi istálló versenyigazgatója úgy látja, partnercsapatként legfeljebb futamgyőzelemig juthat egy gárda. A világbajnoki címhez a jelenlegi Formula-1-ben gyári státusz kell.

Érdekes véleményt fogalmazott meg Eric Boullier, különösen annak fényében, hogy az elmúlt három esztendőben a Honda gyári istállója volt a McLaren, az idei évre váltottak Renault-ra úgy, hogy szó szerint kiebrudalták az alulteljesítő japán gyártót. Ezzel viszont egyszerű vásárlóvá váltak a franciáknál. Most akkor mégis elhibázott lépés volt?

A Red Bull ugyanezzel az erőforrással már két futamot megnyert ebben az esztendőben és rendszeres látogatója a dobogónak, miközben a McLaren 2014 óta nem állhatott pódiumra, idén is messze van ettől. Ez rámutat a Wokingban tapasztalható válságra, ugyanakkor Boullier úgy véli, a Red Bull sem lehet világbajnok gyári támogatás nélkül.

A McLaren hosszú évek óta gyengélkedik


„Szerintem a Red Bull példája megmutatja, hogy partnercsapatként lehet nyerni versenyeket, de a világbajnokságon elsőnek lenni egy másik szint, ehhez gyári istálló státuszban kell lenni” – nyilatkozta a versenyigazgató az ESPN televíziónak. Ne feledjük, a Honda (a hírek szerint) százmillió dolláros nagyságrendű pénzügyi segítséget nyújtott a motorok mellett Wokingnak, most pedig az istálló fizet a Renault-erőforrásokért súlyos dollármilliókat.

„A váltást nem bántuk meg. Igaz, hogy tavaly ilyenkor egyáltalán nem volt még szerzett pontunk, most pedig a Renault ellen harcolunk a negyedik helyért. A célunk a negyedik hely elérése volt, ami továbbra is reális. Az autónk láthatóan nem működik úgy, ahogy azt vártuk, de folyamatosan kísérletezünk.”

„A Renault-val karöltve szeretnénk kiismerni rendesen a versenyautót, rengeteg technikai részlet van, amit még nem fedeztünk fel kellőképpen” – tette hozzá Boullier. Most akkor hiba volt feladni a gyári státuszt, vagy sem? Jelenleg a Formula-1-ben a Ferrari, a Mercedes, a Renault és a Toro Rosso (a Honda partnereként) gyári istállók.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: