DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Vettel elismerte: az ő hibája volt a baleset

Túl jól kapta el a rajtot, így nem tudott hova menni az 1-es kanyarban, ezért ütközött Valtteri Bottasszal a német, aki úgy érzi, az incidens nélkül fel tudták volna venni a versenyt a Mercedesszel.

Sebastian Vettel a harmadik helyről vághatott neki a Formula-1-es Francia Nagydíjnak, s jobban is kapta el a startot, mint az előle induló két Mercedes. A német azonban beszorult Lewis Hamilton mögé, így vissza kellett kissé vennie, az első kanyarban pedig belecsúszott Valtteri Bottas autójának hátuljába. A ferrarisnak orrkúpot kellett cserélnie, míg a finn defektet kapott, emiatt a négyszeres világbajnokot öt másodperces büntetéssel sújtották.

A leintés után nem keresett kifogásokat Vettel: „Túl jó volt a rajtom, aztán pedig nem tudtam hova menni. Az én hibám volt. Próbáltam korán fékezni és elkerülni az incidenst, de nem volt helyem. Valtteri próbálta visszanyerni a pozícióját, ami rendben is van, de így nem tudtam hova menni. Balra kanyarodott a pálya és igyekeztem visszalassítani, de túl kicsi volt a tapadás, ezért végül összeértem Valtterivel” – nyilatkozta a Sky Sports kamerái előtt

Vettel a baleset után nagy tempóban tudott felzárkózni, a bokszkiállások idején egy ideig dobogós pozícióban autózott, végül azonban be kellett érnie az ötödik hellyel. Arra a kérdésre, hogy az ütközés nélkül megvolt-e a tempójuk ahhoz, hogy nyerjenek, óvatosan felelt a német: „Úgy vélem, jó volt a tempónk. Próbáltam keresztülvágni a mezőnyön, hogy felzárkózzak, ezzel viszont tönkretettem a gumikat. Nehéz megmondani, mert végig más gumikon voltak, a végén ráadásul frissebbeken, de úgy gondolom, elég jó tempónk volt ahhoz, hogy legalábbis elmenjünk a Mercedesszel.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: