DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton nyert, Vettel ütközött a rajtnál

A pole-ból induló brit kényelmes rajt-cél győzelmet aratott az F1-es Francia Nagydíjon, s ezzel újra átvette a vb-vezetést a start után balesetező némettől. Verstappen és Raikkönen még a dobogón.

Óriási kavarodással indult a versenynaptárba tíz év után visszatérő Francia Nagydíj: Lewis Hamilton megőrizte a vezetést a pole-ból indulva, mögötte azonban a jobban rajtoló, de a Mercedesek közé beszoruló Sebastian Vettel nekiment Valtteri Bottasnak. A német orrkúpja megsérült – később Romain Grosjeannal is összeért –, a finn defektet kapott, míg néhány kanyarral később pedig két francia, Pierre Gasly és Esteban Ocon ütközött össze, számukra pedig ezzel véget is ért a verseny. A biztonsági autó azonnal bejött, mögötte Hamilton, Max Verstappen, Carlos Sainz, Daniel Ricciardo, Kevin Magnussen, Charles Leclerc, Kimi Raikkönen sorrendben autózott az élmezőny.

A safety car az ötödik kör végén állt ki, Hamilton és Verstappen mögött pedig néhány kör alatt több pozícióváltás is történt: Ricciardo feljött a harmadik, a rosszul startoló Raikkönen pedig többet is előzve a negyedik helyre. Az orrkúpcsere során lágy gumira váltó Vettel is komoly tempóban zárkózott fel, alig tíz kör elteltével már a nyolcadik pozícióban haladt a német – igaz, addigra már azt is tudta a ferraris, hogy öt másodperces büntetéssel sújtották a rajtbalesetért.

hamilton-mercedes-paul-ricard-futam-1



Vettel a huszadik körre Sainzt is átlépte, s ezzel már az ötödik helyen haladt, sőt ahogy megkezdődtek a bokszkiállások, Ricciardo is csak a négyszeres vb-győztes mögé tudott visszajönni – egyébként a másik Red Bull-pilóta, Max Verstappen is épp csak a német előtt tudott maradni. Később Raikkönen is egyértelműen csapattársa mögé került, Ricciardo és a finn viszont a frissebb gumikat is kihasználva viszonylag hamar visszaelőzte Vettelt, aki így visszakerült az ötödik pozícióba – emiatt aztán végül egy újabb kerékcserét is megejtettek a Ferrarinál. Mindeközben Hamilton természetesen az élről kiállva az élre is tért vissza.

A fináléban Raikkönen felzárkózása szolgáltatta az izgalmakat: a szuperlágyakon repesztő finn nagy tempóban érte utol Ricciardót, majd meg is előzte az ausztrált. Ezután pedig már nem történt változás a élmezőnyben: Hamilton senkitől sem zavartatva rajt-cél győzelmet aratott a Paul Ricard versenypályán, ezzel pedig ismét az élre állt összetettben is. Verstappennek és Raikkönennek köszönhetően mindhárom nagycsapat delegált egy-egy pilótát a dobogóra, mögöttük Ricciardo és Vettel futott be.

Őket Sainz követte volna, ám az utolsó körökben eltűnt az erő a Renault-jából, így Kevin Magnussen, valamint a sérült padlólemezzel versenyző és a második, elhibázott kerékcseréjénél is időt veszítő Bottas is megelőzte a spanyolt. A top10-et Nico Hülkenberg és a Sauberrel újfent pontot szerző Leclerc, a futamot pedig Lance Stroll felrobbanó első abroncsa és az amiatti virtuális biztonsági autós fázis zárta. A szezon a következő hétvégén folytatódik a spielbergi Osztrák Nagydíjjal.

A Francia GP-ről készült élő szöveges tudósításunk IDE KATTINTVA lapozható végig.

A futam végeredménye:

1. Lewis Hamilton Mercedes 1h30m11.385s
2. Max Verstappen Red Bull/Renault 7.090s
3. Kimi Raikkonen Ferrari 25.888s
4. Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 34.736s
5. Sebastian Vettel Ferrari 1m01.935s
6. Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1m19.364s
7. Valtteri Bottas Mercedes 1m20.632s
8. Carlos Sainz Renault 1m27.184s
9. Nico Hulkenberg Renault 1m31.989s
10. Charles Leclerc Sauber/Ferrari 1m33.873s
11. Romain Grosjean Haas/Ferrari 1 kör
12. Stoffel Vandoorne McLaren/Renault 1 kör
13. Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1 kör
14. Brendon Hartley Toro Rosso/Honda 1 kör
15. Sergey Sirotkin Williams/Mercedes 1 kör
16. Fernando Alonso McLaren/Renault 3 kör
17. Lance Stroll Williams/Mercedes  
- Sergio Perez Force India/Mercedes  
- Pierre Gasly Toro Rosso/Honda  
- Esteban Ocon Force India/Mercedes  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: