DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel túlerőltette időmérős körét

Ezúttal nem sikerült az első hely megszerzése Sebastian Vettelnek a franciaországi kvalifikáción. A Mercedesek kibérelték az első sort, de a német bízhat abban, hogy jó lesz a Ferrari versenytempója.

Péntekhez képest előrelépés látható az olasz alakulatnál (bár általában ilyenkor még nem mutatják meg igazi erejüket), hiszen a négyszeres világbajnoknak legalább a Red Bullokat sikerült maga mögé utasítania az időmérőn. Sebastian Vettel 371 ezred másodpercet kapott a pole-pozíciós Lewis Hamiltontól, de a harmadik rajthely jó versenyt ígér a németnek.

Vettel elismerte, hogy ő hibázott a második kifutásánál: „Nehéz megtalálni a megfelelő egyensúlyt. Mindent megpróbáltam kihozni az autóból az utolsó próbálkozásnál, és visszatekintve túlerőltettem a dolgot.”

 vettel-a-francia-idomerorol-2018



„Ha az ember még egy kicsivel többet akar, az autója megcsúszik, elveszíti az ideális ívet, és inkább veszít időt, ahelyett, hogy nyerne.”

A Mercedes szombatig uralta a hétvégét, de Vettel reménykedhet egy jó futamban: „Az első kör után láttam, hogy talán ott lehetünk, így tudtam, hogy egy nagyon jó körrel meglehet az esélyem a pole-ra, de ez nem jött össze. Végül elégedett vagyok a harmadik hellyel, mivel az autónak jónak kell lennie a versenyre egy ilyen eredmény után.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: