DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Sainz: Csak a Red Bull dönthet a jövőmről

Az utóbbi napokban a Red Bull és a Honda megállapodásától hangos a sajtó. Carlos Sainz szerint az energiaitalosok és a japánok szerződése nem befolyásolja azt, hol versenyez a közeljövőben.

Carlos Sainz a Toro Rossótól került a franciák gyári csapatához a 2017-es szezon végén, és nyilatkozataiból látszik: jól érzi magát az alakulatnál. A Renault is elégedett a spanyol versenyzővel, és Cyril Abiteboul is többször hangoztatta, hogy szeretné megtartani Sainzot a következő évre is. Mindkét fél boldog tehát a jelenlegi állapottal, de egyáltalán nem rajtuk múlik, mi lesz a spanyol sorsa, mivel csak kölcsönben szerepel a franciáknál a Red Bulltól.

Az energiaitalosok és a Honda megállapodása a következő évtől szól, így Sainz nem gondolja, hogy 2018-ban más lenne a helyzete: „Nem hiszem, hogy ez bármit változtatna a jövőmön. Tavaly, úgy gondolom, hogy a motorváltás befolyásolta az eseményeket, de idén nem hiszem, hogy ez így történne. Ugyanakkor egyedül a Red Bull az, akinek a döntésétől függök az idei évben. Minden, ami a jövőmet befolyásolja, ettől a ponttól fog elindulni (a Red Bull motorváltásától), és meglátjuk, hogyan fog alakulni.”

 sainz-a-redbulltol-fugg-a-jovom-2018



Azzal, hogy az energiaitalosok motort váltanak, a Renault-nak nem lesz több összehasonlítási alapja az élcsapattal, de Carlos Sainz úgy gondolja, 2019-től erre már nem is lesz szüksége a francia istállónak.

„A csapat tudja, hol állunk jelenleg. Az ideinek, és az utóbbi két évnek köszönhetően, amit a Red Bull mellett töltöttünk, most már tudjuk, mi hiányzik ahhoz, hogy élcsapattá váljunk. Innentől kezdve nincs szükségünk összehasonlításra, mert tudjuk, hol kell fejlődni a csapatnak.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: