DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Gubanc a Mercedesnél: Ismét késhet az új motor

Pénteken derül csak ki, megkapja-e a csapat Franciaországban a fejlesztést: ha nem, kénytelenek lesznek a régi verzióból frisset szerelni az autókba, amivel borul a teljes 2018-as fejlesztési terv. A pilóták közül Bottas aggódik jobban.

A Ferrari, Renault és Honda egyaránt bevetette idei első motorfrissítését a Kanadai Nagydíjon, a Mercedes azonban akkor egy felmerülő hiba miatt a Francia Nagydíjra halasztotta az új motor debütálását – ennek következtében hátrányban voltak a riválisokhoz képest, ami az eredményeken, Valtteri Bottas második és Lewis Hamilton ötödik helyezésén is megérződött.

A Sky Sports információi szerint a Mercedes autói a Paul Ricardon új motort kapnak, ám nem garantált, hogy ez tartalmazni fogja az eredetileg Kanadába szánt frissítéseket, a csapat csak a pénteki szabadedzések után fog döntést hozni. Hamilton és Bottas szezon eleje óta használt erőforrásai hét versenyt futottak már, azaz élettartamuk végéhez közelednek, emiatt indokolt a csere: ha azonban a Francia Nagydíjon az első generációs motorok kerülnek az autóba, a Mercedes elveszíti mindössze két fejlesztési lehetőségének egyikét, vagy ha a következő nagydíjak valamelyikén beveti a késleltetett fejlesztést, a későbbiekben be kell vállalnia a rajtbüntetést, hiszen a szezon során csupán három készlet erőforrás használható fel.



Valtteri Bottas még akkor is arról beszélt, hogy nem a Mercedes a Francia Nagydíj fő esélyese, mikor a tervekben még a második generációs erőforrás szerepelt. Bottas nem titkolta aggodalmát a motorhelyzet miatt:

„Valamilyen formában új motorra van szükségünk. A jelenlegi erőforrás életkora hét verseny. Nagyon szeretnénk az új motort, holnap tudjuk megerősíteni, hogy ez lehetséges-e vagy sem” – nyilatkozott a Skynak a finn pilóta, hozzátéve: „Ez a szezon extrém szoros, minden nyereségre szükségünk van, ha bajnoki címet akarunk szerezni. Minden tized kritikus fontosságú.”

Lewis Hamilton higgadtabban kezeli a szituációt csapattársánál: „Nem aggódom, nem lehetünk mindig tökéletesek. Jelen pillanatban túl sokat nem akarok mondani, mert nem ismerem Andy (Cowell motorfőnök) terveit, de bízom a döntésben, melyet meghoznak, jó okkal teszik majd. Remek teljesítménnyel abszolváltunk hét versenyt, így ha a régebbi specifikációt kell használnunk, akkor sem aggódom.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: