DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Nem csak egy csapat környékezte meg Norrist

Nagyon kapós lett a Formula-1-ben a McLaren tesztpilótája, Lando Norris. A Toro Rosso érdeklődéséről korábban is lehetett tudni, de most már az is kiderült, hogy három istálló is vitte volna.

Egyértelműen felfelé ívelő pályán halad Lando Norris, a wokingi istálló teszt- és tartalékpilótája. A Formula-2-es bajnokságot jelenleg vezető britet tavaly láncolta magához a McLaren, de az idei évre még csak tesztpilótai szerepkört szánt neki.

A korábbi hetekben nyilvánosságra került, hogy a Toro Rosso elégedetlen Brendon Hartley teljesítményével és menesztené a gyenge eredményeket felmutató új-zélandit. Helyére éppen a wokingiak tesztversenyzőjét szemelték ki a Red Bullnál. A McLaren hajlana a kölcsönadásra, de kizárólag az idei évet érintheti, 2019-et már nem.

A Red Bull-család viszont 2019-re is szerződtetné az ifjú brit versenyzőt, most pedig arra derült fény, hogy nem csak a Toro Rosso vitte volna, hanem két másik (meg nem nevezett) istálló is. De szinte mindenki több évben gondolkodik, a McLaren pedig így nem adja.

Norrisnak vannak kérői, de a McLaren rendelkezik a versenyzői jogával


„Több, mint egy megkeresésünk volt Landóval kapcsolatban. Ugyan különböző szinten, de három istálló is megkörnyékezett minket. Volt olyan, amelyik csak erre az évre vette volna kölcsön, de azt szeretnénk, ha a Formula-2-re összpontosítana és mindenképpen a McLarennél szeretnénk tartani őt” – nyilatkozta Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója.

„Ha úgy érezzük, hogy a karrierje szempontjából előnyös és a mi csapatunknak is jó, könnyen lehet, hogy kölcsönbe elengednénk. Mindegyik megkeresés azzal járt volna, hogy el kell őt engednünk máshova, ez így számunkra nem igazán elfogadható.”

„Nem szeretnénk kinevelni úgy egy pilótát, hogy utána máshol versenyez és azt sem hinném, hogy bármelyik másik istálló szívesen kinevelne egy pilótát a mi csapatunknak. Sajnos nincs testvércsapatunk, mint más gárdáknak” - tette hozzá a Ferrarira és a Red Bullra utalva Brown.

Lando Norris esete egyelőre hasonlít arra, amit Stoffel Vandoorne élt át a McLarennél, de a belga végül valóban versenyzői üléshez jutott (igaz, eddig sajnos túl sok öröme nincs benne).

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: