DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Az ellenfelek tettek keresztbe a Force Indiának

A silverstone-i alakulat előleget kért a Liberty Mediától, hogy megkönnyítse téli felkészülését, egyes csapatok azonban megakadályozták a kifizetést. Szafnauer a Force India iránt érdeklődő vásárlók komolyságáról is beszélt.

A 2017-es idény végén a Force India a Liberty Mediához fordult, hogy – a korábbiakhoz hasonlóan – a jövőben kifizetendő pénzdíjakból előre megkaphasson 10 millió dollárt, ezzel megkönnyítve felkészülését a következő évre. A silverstone-i istálló azonban most nem kapta meg az előleget, árulta el a csapat műveleti igazgatója, Otmar Szafnauer.

„Nem titok, hogy kértünk egy kis pénzösszeget előzetesen, hogy átsegítsen minket a télen” – mondta Szafnauer a Reutersnek. „Idén azonban ez az összeg nem állt rendelkezésre, ugyanis néhány csapat azt mondta, ezt nem szabad, és megakadályozták. Emiatt pénzügyi teher nehezedett ránk a tél folyamán. Ha ugyanis 10 millió plusz rendelkezésre áll novemberben és decemberben, akkor megépíthetők az autó alkatrészei. Ha nem áll, akkor nem, sokkal nehezebb az ember dolga. El tudom képzelni, hogy épp ez volt az egyik oka, amiért egyes csapatok nemet mondtak.”



Szafnauer elismerte, a tavalyi konstruktőri negyedik helyezett az összeg hiánya miatt kínlódott a tesztidőszakban, és az eredmény rányomta bélyegét az első versenyekre is. Azerbajdzsán óta viszont a Force India magára talált, jelenleg a bajnokság hatodik helyéig zárkóztak fel. „Az a jó benne, hogy a 10 milliós előleget, melyet mindig megkaptunk, egymilliós részletekben szoktuk törleszteni minden hónapban. Ez most nincsen, ennyiben előbbre vagyunk.”

Bár az év eleji előleg elmaradt, az Auto Motor und Sport információi szerint a Force India jelenlegi anyagi helyzetére tekintettel 2 millió dolláros kamat nélküli kölcsönt kapott a Liberty Mediától a közelmúltban, melynek feltétele volt Vijay Mallya lemondása a csapat vezérigazgatói posztjáról.

Ugyanebben a sajtóorgánumban jelent meg az a hír, hogy öt különböző érdeklődő hajlana az eladósorban levő Force India megvásárlására. Ezek közé tartozik a Rich Energy brit energiaital, a Mercedes – amely a spekuláció szerint a Toro Rosso mintájára junioristállóvá alakítaná a Force Indiát –, Michael Andretti, valamint a szponzor BWT.

„Biztos vagyok, hogy volt megkeresés (a Rich Energy részéről), de Vijay folyamatosan azt mondja, nekik nem tulajdonít nagy jelentőséget. Azt hiszem, (a BWT) szintén tárgyalt vele, de nem gondolom, hogy abból bármi lesz” – kételkedett két érdeklődő sikerében Szafnauer.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: