DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Rosberg: Így álljon fel jövőre a Mercedes

2014 óta dominálja a Formula-1-et a gyári Mercedes istálló, zsinórban négy világbajnoki cím már zsebben. A jövő évre még egyik pilótának sincs szerződése, de Nico Rosberg tudja a megoldást.

Tavaly számos pletyka keringett ősszel arról, hogy Valtteri Bottast lecseréli 2018-ra a világbajnoki címvédő istálló, mivel a nyári szünet után látványosan visszaesett a teljesítménye és már nem tudta hozni Lewis Hamilton tempóját sem az időmérőkön, sem a versenyeken. 

Végül a finn kapott még egy esélyt, de csak egy évadra hosszabbított vele a német istálló. A legtöbb szakértő szerint átmeneti megoldásnak szánták az egyre tapasztaltabb versenyzőt, mert 2019-ben egy nagyhalat akartak kifogni (Ricciardót, esetleg Alonsót).

Korábban, éppen a Nico Rosberg-Lewis Hamilton párosnál rengeteg fejtörést okozott a Mercedes vezetői számára, hogyan teremtsenek békét a pilóták között. Mielőtt a világbajnoki címért harcoltak volna, egészen jó viszony volt köztük, ám éveken át ketten dominálták a Formula-1-et, ez pedig szinte magától értetődően magával vonta az ellenségeskedést is.

Rosberg azt tanácsolja a Mercedesnek, mindkét pilótáját tartsa meg


Többször is összeütköztek a pályán, ami sok pontjába (és pénzébe) került az Ezüst Nyilaknak, ezt pedig Rosberg visszavonulása után szerették volna a későbbiekben elkerülni. Jelenleg Bottas és Hamilton súrlódásmentesen végzik munkájukat, jó kapcsolat alakult ki a finn és a brit között. 

Rengeteg a híresztelés a jövő évről, leginkább Esteban Ocon és Daniel Ricciardo nevét emlegetik sokszor, hogy esélyes a Mercedes egyik ülésére. Nico Rosberg azonban azt a tanácsot adja volt csapatának, hogy ne változtasson, mert most ideális a légkör, Bottas remek pilóta, megüti az élcsapat szintjét, ugyanakkor, ha szükséges, alárendeli magát Hamiltonnak.

„Hogy megtartanám-e a Mercedes helyében a jelenlegi két pilótát? Igen, abszolút, mindenképpen megtartanám mindkettőjüket. Lewis és Valtteri kitűnően dolgoznak együtt úgy, hogy közben nagyon magas színvonalat is képviselnek” – reagált a Turun Sanomat hasábjain a 2016-os világbajnok.

„Lehet, hogy csábítónak tűnne Daniel Ricciardo leigazolásának lehetősége, de Bottas remek versenyző. Csak a balszerencse akadályozta meg abban, hogy ennél még sokkal jobb eredményei is legyenek” – dicsérte a rutinos finnt Rosberg, aki nemrég azt mondta, hogy Fernando Alonsót a korábbi politikai játszmái miatt nem akarja a sorai közt tudni egyik élcsapat sem, így számára már nemigen lesz visszaút az élmezőnybe.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: