DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vettel Schumacherre gondolt a végén

Sebastian Vettel domináns teljesítménnyel söpörte be a Kanadai Nagydíj első helyezését, még a korai kockás zászló sem zavarta meg. A célba érésnél Michael Schumacherre gondolt.

Komoly mérföldkőhöz érkezett a négyszeres világbajnok német pilóta, karrierje 50. futamgyőzelmét aratta vasárnap Montrealban. Abban a furcsa megtiszteltetésben volt része, hogy (tévedésből) kétszer is leintette őt a kockás zászló, de szerencséjére ez nem zavarta meg.

A világbajnoki összetett első helyét egy ponttal visszavevő, rutinos németnek ez volt a harmadik futamgyőzelme idén és 2013 után a második sikere Kanadában (akkor még a Red Bull színeiben). Sok nehézsége nem akadt a versenyen, a jelek szerint a szombaton megszerzett pole-pozíció döntött.

„Nem tudom, milyen egy tökéletes verseny, de ez a nagydíj biztosan közel volt a tökéletességhez. Az időmérő edzést követően arról beszéltem, hogy milyen sokat jelent nekem ezen a pályán megszerezni az első kockát. Most nyerni is tudtam, tizennégy évet várt erre a Ferrari, meseszerű siker” – nyilatkozta Sebastian Vettel a Speedweek.com szakoldalnak.

Az utolsó körökben Schumacherre, a barátra gondolt


„A verseny vége felé rengeteget gondoltam Michael Schumacherre, nagyon sajnálom, hogy nem lehet itt velünk. Nem volt egyszerű a pályára figyelnem, imádkoztam, hogy nehogy megálljon az autó. Az, hogy Schumira gondoltam, még érzelmesebbé tette ezt a győzelmet” – utalt a hétszeres világbajnokra a honfitárs.

„Óriási boldogság volt bennem a levezetőkörben. Bárhova néztem, hatalmas mennyiségű Ferrari-zászlót láttam és elképzeltem, mennyire boldogok most a rajongók. Az autóval semmilyen gond nem volt, a gumikkal sem, egyedül a lekörözéseknél adódtak néha problémák (az időmérőn is a forgalommal gyűlt meg a baja a Ferrari-pilótának).” 

„Hogyan tovább? Minden jónak tűnik. Újra elől vagyunk, egyértelműen versenyképes versenyautóval rendelkezünk. Nem gondolunk még igazán a bajnoki címre, túl korai lenne, elsősorban jól megünnepeljük ezt a győzelmet” – tekintett előre Vettel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: