DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ez a hiba okozta Alonso kiesését Kanadában

Nem a McLaren napja volt a legutóbbi vasárnap (sem): Fernando Alonso a hűtőrendszer meghibásodása miatt esett ki, Stoffel Vandoorne defektet szenvedett a legelső körben.

Miután Monacóban véget ért Fernando Alonso szezon első öt nagydíját felölelő pontszerző sorozata, a McLaren spanyoljának futama Montrealban is csupán 40 körig tartott. Az elmúlt évekből ismerős látványt nyújtott, mikor a pontszerző helyen kívül haladó narancssárga autó lelassult, és kénytelen volt félreállni. A csapat sajtóközleményéből kiderül, hogy a hibát a töltőlevegő hűtőrendszerében egy eltört cső okozta, amely következtében elveszett a töltőnyomás.

„Az elején élvezetes volt a verseny, különösen az újraindításnál, amikor három autót előztünk meg két kanyar alatt” – áll a közleményben a 14. helyről startoló Alonso nyilatkozata. „Sergio (Perez) a füvön csúszkált oldalasan, nehéz volt kiszámítani, ki milyen ívet fog választani. Azután viszont, a verseny felénél hirtelen azt éreztem, hogy elszáll az erő, és közölték velem, hogy álljak ki.”



„Szomorú, bosszantó és csalódást keltő ez az eredmény. Nem voltunk versenyképesek ezen a hétvégén. Több teljesítményt kell kihoznunk az autóból, és megtalálnunk a módját, hogy versenyképesek legyünk. A megbízhatóság is fontos, ahogy év elején láttuk, mennyi pont szerezhető a segítségével, és mennyit buktunk el azóta, az utolsó két versenyen a mai és monacói, hetedik helyről való kieséssel. Vannak területek az autón, melyeken tovább kell dolgoznunk. Meglátjuk, a következő pár hónapban mi történik” – mondta Alonso, aki szívesebben beszélt a Le Mans-i 24 órásról, melynek helyszínére egyenesen Kanadából utazott.

Csapattársa, Stoffel Vandoorne 16., azaz utolsó előtti helyét sem fogják kirakatba tenni Wokingban. A belga pilóta versenye az első körben elúszott, mikor ráhajtott Brendon Hartley és Lance Stroll ütközésének törmelékére, és jobb első defektet szenvedett. Emiatt kétkiállásos versenyre kényszerült, és nem volt sok lehetősége az előrelépésre. Ő sem úszta meg műszaki gond nélkül, az utolsó körökben egy átmeneti elektromos problémával kellett küzdenie.

„Azt hiszem, extrémen balszerencsések voltunk ma. Mielőtt nekivághattunk volna a versenynek, már véget ért” – mondta Vandoorne. „Személy szerint pozitívumnak könyvelhetem el, hogy az elmúlt versenyeken fejlődtem. Csalódást keltő viszont a kvalifikációs teljesítmény a csapat egészét illetően. Ezzel már azelőtt tisztában voltunk, hogy megérkeztünk ide, sajnos azonban megerősítést nyert. Sok munka vár ránk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: