DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Verstappen és Ricciardo Mercedeseket és Ferrarikat vadászna a futamon

Bár kívülről úgy tűnhet, a Red Bull relatív tempója az időmérőre visszaesett, ráadásul még a gumikkal is rosszul taktikáztak, a csapat két pilótája Mercedesek és Ferrarik megelőzéséről beszél a versennyel kapcsolatban.

Max Verstappen mindhárom szabadedzésen a leggyorsabb időt autózta a Kanadai Nagydíjon, ehhez képest pedig kétségtelenül visszalépés, hogy a holland csak egy 3. rajthelyet tudott megmenteni az időmérő utolsó pillanataiban, azonban elmondása szerint a Ferrarik és a Mercedesek teljesítménynövelő képességét ismerve ennél többre nem is számított, és majd a versenyen igyekszik megmutatni, hogy mindenkinél gyorsabb ezen a hétvégén.

„Eddig nagyon elégedett vagyok ezzel a hétvégével. Az autó remekül működik, még ha tudtuk is, hogy az időmérőn hátrányban leszünk a csúcssebesség terén. De a harmadik hely remek, és szerintem innen szép dolgokat vihetünk véghez a versenyen. A lágyabb gumin való rajtolás is előnyös lesz, mert elég csúszós a pálya, a versenytávon pedig mindenképp versenyképesek leszünk” – bizakodott az eddig idei legmeggyőzőbb hétvégéjét teljesítő holland.

Daniel Ricciardo a „nagy hatos” csatájában ezúttal az utolsó lett, de egyáltalán nem olyan lehangoltan nyilatkozott, mint ahogy az ilyen esetben várható lenne. „Mindig az első hat helyért csatázunk, szóval ehhez képest a 6. hely papíron nem mutat valami jól. És noha a hétvége korábbi részében nehezen találtuk a ritmust, tulajdonképpen úgy érzem, hogy nagyon jól összeálltak a dolgok az időmérőre. Úgy éreztem, hogy a köreim többet érdemeltek volna egy hatodik helynél, mert tényleg nem végeztem rossz munkát a rendelkezésünkre álló technikával. Szóval nem vagyok keserű, szerintem mindent kihoztam az autóból, amit tudtam” – fogalmazott.

Ráadásul az ausztrál is úgy látja, egyáltalán nem baklövés, hanem bölcs taktikai húzás volt, hogy a két fő riválisukkal ellentétben a lágyabb abroncsokon való rajtolást választották a futamra. „Még ha Max gyors is volt az edzéseken, sejtettük, hogy a pole-ra nem lesz esélyünk, és majd le kell vadásznunk az ellenfeleinket a verseny elején. Nem akartuk ugyanazt a taktikát választani, mint a többiek, mert akkor végig csak a nyomukban haladnánk. Megpróbálkoztunk ezzel, és hátha működni fog!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: