DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Gasly: A Honda nem csak ****** a rezet az F1-ben

A Toro Rosso pilótája nem győzi dicsérni a Toro Rosso motorját szállító Honda eltökéltségét. „Az eszközeik és tapasztalatuk is megvan, hogy a legjobb motort készítsék a Formula-1-ben” – fogalmazott.

Negyedik szezonját teljesíti a Honda a Formula-1-ben 2015-ös visszatérése óta, a McLarennel töltött három eredménytelen év után immár a Toro Rosso oldalán. Az erőforrás érezhetően megbízhatóbb lett, egyes helyszíneken – mint Bahrein és Monaco Pierre Gasly negyedik és hetedik helyével – pedig kifejezetten versenyképesnek mutatkozott. A Kanadai Nagydíjon érkezik a gyártó első fejlesztési csomagja: Gasly friss nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a Honda nem csak vegetál a Formula-1-ben:

„Ami az eltökéltségüket illeti, a Honda igazán meggyőző munkát végez” – mondta Gasly az Autosport lapnak, egy nem épp kifinomult kifejezést használva a sajtó előtt: „Nem azért vannak itt, mondjuk úgy, hogy ****** a rezet, hiszen a Formula-1-ben maradtak a McLarennel átélt sok nehéz év után. Igazán meg akarják mutatni, hogy az eszközeik és tapasztalatuk is megvan, hogy a legjobb motort készítsék a Formula-1-ben.”



„Amikor akarnak valamit, beleadnak mindent, amíg siker nem koronázza az erőfeszítéseiket. Már korábban, a Super Formulában töltött évem során elmondtam, hogy ők a legelkötelezettebb emberek, akikkel valaki együtt dolgozhat” – utalt a 2017-es szezonra, mikor a japán Super Formula szériát a Team Mugen Hondájával másodikként zárta.

Mit remél a francia pilóta a megújult Honda-motortól Montrealban, ahol a lóerőknek kiemelkedően fontos szerepük van? „Ha nagyot tudunk lépni, akkor előbbre fogunk kerülni a rangsorban. Bízom benne, hogy sikerül bizonyítanunk, de a Red Bullnál tartalékpilótaként töltött elmúlt három évben azt tapasztaltam, hogy néha várunk valamit a motortól, a pályán viszont nem jelenik meg.”

„Ezért nem akarok túlzottan izgalomba jönni, elővigyázatos vagyok. Az adatokban szereplő puszta számokat akarom látni, azután kapjuk meg a választ. A Honda mostanáig csekély mértékben a Renault mögött állt, de azt remélem, hogy fel tudunk zárkózni, és legalább egyenértékűek leszünk velük a mostani hétvége után” – árulta el, hogy reményei szerint a fejlesztésnek köszönhetően a Honda-motor beéri vagy megelőzi a Renault-hajtást.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: