DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Mégsem érkezik az új Mercedes-motor

A Ferrari és a Red Bull örülhet, a nagy rivális Mercedes mégsem tudja még bevetni új fejlesztésű motorját. A német gyártónál problémák léptek fel az egységgel, így halasztják annak beépítését.

Az utolsó pillanatban döntött úgy a Mercedes, hogy késlelteti új, erősebb erőforrásának éles bevetését, mert az utolsó teszteléseken megbízhatósági gondok léptek fel. Kanadában így sem a gyári Mercedes, sem a partneristállók (Williams, Force India) nem kapják még meg a fejlesztett egységet.

Hatalmas gond nem lehet a motorral, mert Franciaországban már mindenképpen szeretnék használni, addig viszont kénytelenek még egy nagydíjhétvégét teljesíteni az első számú erőforrással. Bár a német gyártó megbízhatóságát ismerve, ez sem okoz majd problémát egyik istállónak sem, bár szó van róla, hogy így is beszerelnek egy második erőforrást mindhárom csapatnál, de ez még a régi fejlesztés.

Hamiltonék a hetedik versenyt is a régi erőforrással próbálják teljesíteni


Montreal olyan pálya, ahol sokat számít a lóerő, így a Ferrari a fejlesztett motorral mindenképpen élvez némi előnyt. A Mercedes is itt szerette volna a motorcserét végrehajtani a frissített változatra, de szerdán késő este váratlanul bejelentették, hogy kénytelenek ezt elhalasztani.

„Bár reméltük, hogy már itt be tudjuk mutatni a második számú, erősebb motorunkat, minőségileg problémákat észleltünk, így egy futammal későbbre halasztjuk ennek éles használatát. Így mindegyik, Mercedes-motorral szerelt versenyautó továbbra is az első erőforrást használja ezen a hétvégén is, Franciaországban viszont, a tervek szerint mindenki megkapja a frissített verziót”  – nyilatkozta a Mercedes egyik szóvivője.

A két nagy rivális viszont rendelkezik majd plusz lóerőkkel, mert a Ferrari mellett a Renault is Montrealra időzítette új erőforrását, ami a Red Bullnak, a McLarennek és a gyári istállónak is nagyon jól jöhet ezen a lóerőéhes pályán. A Honda szintén most jelentkezik új motorjával, amitől nagyon sokat várnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: