DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Verstappen hibái nélkül a vb-címért harcolna

A német Auto Motor und Sport kiszámolta, hogyan festene a pontverseny Max Verstappen hibái nélkül, a végeredmény igencsak meglepő, mert a holland még a világbajnoki címért is harcban lenne.

Rengetegszer került bajba idén a holland, amiért már kapott hideget-meleget szinte mindenkitől. A Red Bull-osok azt mondják, nem fér bele több baklövés, a csapatfőnök szerint pedig el kellene kezdenie tanulni csapattársától, az ausztrál Daniel Ricciardótól. Egy szó, mint száz, Verstappen katasztrofálisan kezdte 2018-at, hát most lássuk a tényeket:

1. Ausztrália - 4. hely (valójában: 6.) +4 pont

Verstappen megpördült a verseny közben, s bár a két Haas kiesett előle a bokszutcai hibák miatt, de Alonsónak és Ricciardónak így is sikerült profitálnia a holland megforgásából.

2. Bahrein - 4. hely (valójában: kiesett) +12 pont

A holland már a Q1-ben feladni kényszerült az időmérőt, miután elvesztette az irányítást autója fölött és a falnak csapódott, így a mezőny hátsó feléből vághatott neki a vasárnapi futamnak. Amin aztán a nagy felzárkózás közben nekiment Lewis Hamiltonnak, így defektet kapott, majd ennek folyományaként kiállni kényszerült a versenyből. A becslések szerint bár megelőzte volna Hamiltont, de a futamot mögötte fejezte volna be, így egy biztosnak tűnő 4. helyet dobott el magától ismét Verstappen.

3. Kína - 1. hely (valójában: 5.) +15 pont

Minden valószínűség szerint egy futamgyőzelmet hagyott veszni Sanghajban a türelmetlensége miatt a 20 éves pilóta, miután a virtuális biztonsági autós fázis alatt ő és csapattársa ki tudott jönni friss gumikért, így óriási előnybe kerültek a Mercedesekkel és a Ferrarikkal szemben. Ám Verstappen előbb lement a fűre, ahol Ricciardo előzte meg, majd Vettelt is eltalálta egy túl optimistán meghatározott féktáv miatt, aminek következtében még időbüntetést is kapott, így csak az 5. helyen futott be, arról nem is beszélve, hogy Vettel is rengeteg pozíciót és ezzel együtt világbajnoki pontot bukott a holland butasága miatt, míg Ricciardo köszönte a lehetőséget és megnyerte a Kínai Nagydíjat.

4. Azerbajdzsán - 5. hely (valójában: kiesett) +10 pont

A két Red Bull egymás mögött haladt az egész verseny során, ráadásul Verstappen RB14-esével végig gondok voltak. Aztán jött a 40. kör és összeütköztek, értékes pontokat hullajtva el. Ha belevesszük, hogy Ricciardo megelőzi őt, még akkor is be tudta volna hozni az autót az 5. helyen és alighanem Vettel nyerte volna a versenyt.

Bakuban sem szerzett pontot Verstappen


5. Spanyolország - 3. hely (valójában: 3.) +0 pont

Az egyetlen helyszín, ahol eddig kijött a lépés idén Verstappen számára. Magabiztos versenyzéssel hozta a dobogós helyezést első győzelme helyszínén. Bár jegyezzük meg, itt is sikerült összekoccannia Lance Stroll-lal.

6. Monaco - 2. hely (valójában: 9.) +16 pont

Az utolsó szabadedzés legvégén vágta falnak autóját Max Verstappen az uszodánál, amit a szerelőknek nem sikerült összerakniuk a kvalifikáció kezdetére, így a holland nem tudott elindulni rajta. Szép előzéseket bemutatva egészen a 9. helyig zárkózott fel, de főhetett a feje, mert egyértelműen az energiaitalosoké volt a leggyorsabb autó Monte-Carlóban, így a második hely borítékolható, s ha hozzávesszük, hogy Ricciardo autója meghibásodott, ki tudja, talán még a győzelem is összejöhetett volna a fiatal versenyző számára.

Nagy lehetőségektől fosztotta meg magát Max Verstappen, aki ezen szcenáriók megvalósulása esetén Ricciardónál is több ponttal rendelkezne, s a világbajnoki címért folyó csata kellős közepén is ott lenne. Lássuk, hogyan festene tehát a tabella a holland baklövései nélkül:

1. Vettel 107 pont (valójában: 96)
2. Hamilton 95 pont (valójában: 110)
3. Verstappen 92 pont (valójában: 35)
4. Bottas 88 pont (valójában: 68)
5. Ricciardo 75 pont (valójában 72)

Egyértelműen Sebastian Vettel a legnagyobb vesztese Verstappen idei ámokfutásának (persze a hollandot leszámítva), viszont érdekesség, hogy bár Ricciardo csak egy futamgyőzelmet számlálna ezesetben, mégis több pontja lehetne, ha nem esnek ki Azerbajdzsánban. Valtteri Bottas is jobban állna, hiszen Bakuban ugyan nem lett volna esélye a győzelemre, de nem is kapott volna defektet, ha nincs a két Red Bull ütközése. Hamilton profitált a legtöbbet a holland hibáiból, ennek köszönheti azt is, hogy jelenleg ő vezeti a világbajnoki pontversenyt.

 

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: