DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Williams marasztalná Strollt

A grove-i alakulat idén nem a megvillanásairól híres: az autó messze alulteljesít, így a pilóták sem tudnak kibontakozni, de a csapat elégedett Stroll teljesítményével, és megtartaná a kanadait.

Négy ponttal utolsó a csapatok között hat forduló után a Williams. Ez a mérce elsősorban nem a pilótáknak köszönhető, hanem az autó igen szerény teljesítményének. Egyedül Lance Stroll tudott valamit elérni az idei Williamsszel, Bakuban ugyanis nyolcadikként intették le, ez pedig messze a csapat legjobb teljesítménye volt.

Claire Williams elmondta, elégedettek a 2017-ben csatlakozott versenyző szereplésével: „Nagyon keményen dolgozott azért, hogy javuljon azokon a pontokon, ahol ezt szükségesnek éreztük. Hatalmas nyomás alatt van, folyamatosan kapja a meg nem érdemelt kritikát, és úgy gondolom, hogy óriási érettséget mutat, ahogyan ezt az egészet kezeli.”

 williams-marasztalna-strollt-2018



A brit csapatfőnöknő bízik benne, hogy előbb-utóbb tudnak majd egy jó autót adni versenyzőik alá: „Rendkívül büszke vagyok arra a munkára, amit értünk tett, és remélem, képesek leszünk egy olyan autót adni alá, amivel meg tudja mutatni a benne rejlő teljes potenciált. Hiszem, hogy nagyszerű karrier előtt áll az F1-ben.”

Szerződésről még nincs szó, a bajnokság korai szakaszában járunk, de a grove-i alakulatnál szívesen folytatnák Stroll-lal, amit Williams következő mondata is megerősít: „Még nem beszéltünk a szerződésről, de Lance eddig megfelelt az elvárásainknak, és nem szeretnénk jó ok nélkül megválni pilótáinktól.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: