DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ha Montreal, akkor sok előzés

Montrealban általában nem okoz gondot az előzés a hátsó, hosszú egyenesnek köszönhetően. Az FIA azonban így is bevet egy harmadik DRS-zónát is, hogy még izgalmasabb legyen a verseny.

A pilóták és a rajongók évek óta a túlságosan kevés előzés miatt panaszkodnak – az utóbbi másfél évben különösen -, ennek fő oka, hogy az új aerodinamikai szabályok miatt még nehezebb szorosan követni az ellenfelet, mint korábban, így előzési pozíció csak nagyon ritkán alakul ki.

Vannak pályák, ahol közismerten nagyon nehéz előzni, mint például Monacóban és Ausztráliában. Az idénynyitó, melbourne-i futamon éppen a túl kevés lehetőség miatt a nemzetközi szövetség megpróbálkozott egy harmadik DRS-zóna beiktatásával, de sajnos így sem igazán segített a problémán, mindössze öt helycsere történt az Albert Parkban.

Montrealban ismét ez történik, egy harmadik területet is kijelöltek, ahol a pilóták nyithatják a hátsó szárnyat. Vélhetően a kanadai pálya vonalvezetése miatt ezúttal nagyobb sikerrel járnak, mint Melbourne-ben. 

Monacóban kevés volt az előzés, Montrealban annál többre számíthatunk


Évek óta, döntő többségében izgalmas futamokat hoz a Kanadai Nagydíj, a montreali magas sebességek jó előzési lehetőségekkel párosulnak. Idén különösen fontos lesz a csapatok zöme számára Montreal, a továbbfejlesztett motorok teljesítményét ugyanis sokkal inkább le lehet mérni, mint egy gyors pályán. Éppen ennek is köszönhető, hogy a Red Bull itt kezdi meg a Renault és a Honda közötti összehasonlítást.

A harmadik DRS zóna a hetes és nyolcas kanyar közti egyenesben lesz, az aktivációs pontja pedig az ötös kanyar után. A másik két, előzésre alkalmas ponton, a tavalyiakkal azonos helyen lesz nyitható még a hátsó szárny, a célegyenesben, illetve a célegyenest megelőző sikán előtti hosszú egyenes, ahol a helycserék legnagyobb számmal történnek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: