DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ezért nem lép ki a Mercedes az F1-ből

A Ferrari egyes változások miatt mostanában sokszor azzal fenyegetőzött, hogy elhagyja a száguldó cirkuszt. Toto Wolff elmagyarázta, a Mercedes miért nem fogja követni riválisát, ha ez megtörténik.

Nem csak a teljesítmény az ok a német gárda számára az F1-ben maradás mellett. Igaz, 2014 óta gyakorlatilag minden szezont 100%-osan teljesítettek (egyedül a Ferrari volt képes tavaly megszorongatni őket Sebastian Vettellel), de nem ez az egyetlen ok, amiért számukra a száguldó cirkusz a legfontosabb.

Toto Wolff a márkával kapcsolatos történelmi okok mellett mást is kiemelt nyilatkozata elején: „Az F1 az üzletünk magja: az első Mercedes versenyautó volt. A Formula-1 nem csupán egy marketinges program számunkra, mivel vannak technikai másolások a szériákon belül.”

 wolff-az-f1-ben-maradasrol-2018



A Ferrarival ellentétben tehát a Mercedesnél fel sem merült a kiszállás lehetősége, amit Wolff következő szavai is alátámasztanak: „Ráadásul szeretnénk kifejezni a márka sport iránti szeretetét is, és ezért akarunk a sorozatban maradni, és azért, mert ez az egyedüli nemzetközi széria, ami igazán számít nekünk. Az F1 egyértelműen a versenyzés felső kategóriája.”

Nemsokára a Formula E-ben is láthatjuk a Mercedest, de az osztrák szakember elmondta, hogy az F1 mindig elsődleges lesz számukra: „Az elektrizálódás folyamatosan beépül a sportba, de ez nem tesz rosszat a márkának sem. Három éve még nem adtam volna esélyt a Formula E-nek, de ez mára változott. A sorozat készítői remek munkát végeztek. Nekünk ez egy nagyon érdekes újdonság, de kiegészítő az F1-hez képest, nem pedig rivális széria.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: