DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Perez: Legyőzhetjük a középmezőnyt

Úgy tűnik, a Force India egyre inkább magára talál az idő elteltével. Bakuban Sergio Perez a dobogóra is felállhatott, aki reméli, hogy ismét ők lehetnek majd a legjobbak a három nagycsapat mögött.

Valami elindulni látszik az indiai istállónál: Bakuban a dobogón ünnepelhettek Sergio Perez teljesítményének köszönhetően, Monacóban pedig Esteban Ocon hozta be a hatodik helyre az autóját a futamon. Ezek biztató jelek lehetnek a csapattagok számára, akik a teszteken és Melbourne-ben még azt láthatták, hogy csak szenvednek a pilótáik.

Sergio Perez pozitívan látja a világot, mivel ő is érzi, hogy már fel tudják venni a versenyt a középmezőny elejével: „Úgy gondolom, hogy még mindig van egy kis különbség. Ha megnézzük Barcelonát vagy más versenyeket, megállapíthatjuk, hogy vannak hiányosságok. Most viszont már nagyon közel vagyunk: a Haas, a Renault, a McLaren és mi.”

„Bármiféle előnyt is szerzünk a hétvégéken, az szorosan összefügghet a teljesítménnyel vagy a végeredménnyel. Jelenleg csak kis változtatásokra koncentrálunk, és úgy gondolom, hogy még a csoport végén vagyunk, de biztosan fel fogunk zárkózni.”

 perez-a-fejlesztesekrol-2018



A mexikói pilóta teljes mértékben megbízik csapatában, amit joggal tesz, mivel év eleje óta tényleg nagyot lépett előre a Force India: „Hiszem, hogy csökkenteni tudjuk a különbséget, és le tudjuk győzni őket a fejlesztésekkel. Nagyon fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő újításokat, nem minden működik folyton, amit az autóra hozunk. Minden csapatnak megvan ez a problémája, így ha valaki hatékony ezen a téren az elkövetkező futamokon, az nagy különbséget kreálhat.”

Perez azt is elárulta, mi a szenvedésük oka: „Alapvetően a leszorítóerő és ennek következtében az autó egyensúlya a legnagyobb gond. Kissé szenvedünk a leszorítóerővel, így kompromisszumokat kell hozni az egyensúlynál.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: