DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Okosgumik érkezhetnek az F1-be

Jelentős átalakulás zajlik a Formula-1-ben, nincs terület, amelyet ne akarna valamilyen módon megfűszerezni a Liberty Media. A Pirelli a tulajdonosokat megelőzve két érdekes ötlettel is előállt.

A Formula-1 jelenlegi gumiszállítójának, a Pirellinek 2019 végén, épp a száguldó cirkusz nagy átformálásának közepén jár le a sportággal kötött szerződése, így könnyen lehet, hogy néhány szezonon belül a gumiabroncsok is jelentős átalakításon esnek majd át. Az F1-tulajdonos Liberty Media nem fél változtatni a régi, jól megszokott módszereken, a Pirelli pedig örömmel fogadná az új kihívásokat. „Nyitottak vagyunk” – reagált a RaceFans megkeresésére Marco Tronchetti Provera, a gyártó vezérigazgatója. „Természetesen előbb ki kell alakítani a szabályokat, a csapatoknak pedig készen kell állniuk a váltásra.”

Ez egyelőre nem több, mint a gyártó ötletelése, a Liberty Media a kerekek esztétikájánál jelenleg sokkal nagyobb kérdésekkel foglalkozik. Mindenesetre a szembetűnőbb változás az lenne, hogy a jelenlegi 13 collos felnik méretét 18-asra növelnék, áttérve ezzel egy olyan átmérőre, amely az utcai autókon sokkal elterjedtebb. „Ehhez szükségünk lenne olyan tesztautókra, amelyeket a csapatok a 18 collos kerekekhez terveztek. Eltérő méretek és oldalfalak, különböző lengéscsillapítók –új elemeket kellene tesztelni, ami időbe telik” – taglalta a gumigyártó vezetője.

pirelli-13-18-inch



Egyik hátránya a nagyobb felniátmérőre szerelt „peres”, alacsony oldalfalú gumiknak, hogy kisebb reklámfelülettel szolgálnak a Pirelli számára. Ez a Formula-1-ben egyáltalán nem elhanyagolható szempont, ám az olaszoknak ez mégsem jelentene problémát. „A 13-assal és a 18-assal is elégedettek lennénk” – jelentette ki Tronchetti Provera. „Képesek vagyunk megtalálni azt a módszert, amellyel ötvözhetjük a technológiát és a marketinget. Jó előre gondolkodtunk, hiszen már három évvel ezelőtt előálltunk a 18 hüvelykes kerekekkel.”

pirelli-18inch-gumiteszt

A gumiszállító másik újító ötlete az úgynevezett okosgumi – ez egy normál versenygumi lehetne, amelynek futófelületébe különböző szenzorokat építenek, mindenféle hasznos információt kinyerve ezzel az abroncsról. „Rendelkezésre állunk szenzoros gumiabroncsokkal is, ha ez segíti a sportot. A csapatoknak kell átgondolniuk, van-e szükségük a meglévő információk mellé erre a pluszra. Korábban már említettük, hogy készen állunk a tesztelésükre, mindössze azt kellene tudnunk, milyen információkra van szüksége a csapatoknak. Örömmel hozzájárulunk a technológiai és a show evolúciójához is.” 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: