DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Brawn: Naiv, aki többre számított Monacóban

A Formula-1 sportszakmai igazgatója, Ross Brawn szerint kissé naiv dolog akciódús versenyre számítani Monacóban, miután a szűk utcák és a korlátok közelsége ezt nem teszi lehetővé.

Több pilóta, köztük olyan világbajnokok, mint Fernando Alonso, Lewis Hamilton vagy Kimi Raikkönen is élesen bírálták a hétvégi futamot, mondván ez volt minden idők legunalmasabb versenye.

Ross Brawn korábban úgy nyilatkozott, mindig nyitva áll az ajtó a pilóták előtt, hogy megkeresék őt, így nem is hagyhatta szó nélkül véleményüket: Sok észrevételt hallottam, illetve olvastam azzal kapcsolatban, hogy a Monacói Nagydíj unalomba fulladt, igaz, ami igaz nem volt túl eseménydús, mivel mindenki a gumikra próbált vigyázni. Kissé talán túlzó elvárás ettől a versenytől sok csatát és előzést várni. Monaco egy olyan ékköve a naptárnak, amit kicsit másként kell kezelni a többi pályához képest. A paddock hangulata, a város, az a felhajtás, ami ezt az egészet körülveszi, egyszerűen varázslatos és teljesen egyedivé teszi ezt a helyszínt.

Brawn szívesen meghallgatja pilótákat


Lewis Hamilton szerint meg kellene változtatni a Monacói pályát, amire Albert herceg is utalt már korábban. A tervek szerint a tengerből vennének el területet, így bővítve ki a hercegség utcáit. Van azonban valami, ami az F1 egyik vezetőjét jobban zavarja: A három élcsapat mögött még egy olyan helyszínen is óriási a szakadék, mint Monaco. Rengeteget kell még ezen dolgoznunk az FIA-val közösen, de ez sajnos nem fog varázsütésre megváltozni, így ebben az évben azt a csatát kell élveznünk, ami a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull között zajlik - folytatta Brawn.

Utoljára 2013-ban történt, hogy már a szezon elején ilyen sok istálló és pilóta futamgyőzelmet ünnepelhetett, ez jó fényt vet az év hátralévő részére, mivel a versenyek kiszámíthatatlansága vonzani fogja a szurkolókat, amire csak rátesz egy lapáttal, hogy a három élcsapat sosem volt ennyire közel egymáshoz a hibrid éra 2014-es kezdete óta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: