DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton: Meg kéne változtatni Monacót

A szokásos, kevés izgalmat hozó, unalmas vonatozást láthatta a közönség Monte-Carlóban idén is. Lewis Hamilton a pálya vonalvezetésén is szívesen változtatna, még a herceggel is beszélt erről.

Az elmúlt hetekben felröppent a híresztelés, hogy a tengerparti szakaszon a hercegség mesterségesen megnagyobbítaná a szárazföldi területet (a tenger rovására), hogy ezzel újabb, nagyon értékes, beépíthető területhez jusson.

Ez pedig lehetőséget nyújtana arra is, hogy adott esetben a pálya vonalvezetésén komolyabban változtassanak, hosszú évek óta először. Ha valóban megtörténne, akkor jó eséllyel legalább egy jó előzési pontot sikerülne kialakítani. Monaco rákfenéje ugyanis hosszú évek óta az, hogy gyakorlatilag lehetetlen előzni, emiatt akadt ki Kimi Raikkönen is a futam befejezése után. A probléma az, hogy az építkezés vélhetően még több évet vesz igénybe.

Sergio Perez és Lewis Hamilton szintén a hihetetlenül unalmas versenyre panaszkodott, ám Hamilton ennél tovább is ment. Nem szeretné, ha ez évről évre megismétlődne, ezért változtatásokat eszközölne Monte-Carlóban.

Hamilton lépéseket tenne az unalmas versenyek ellen


„Elképesztő, hogy mennyire nem nyomtam neki. Nem is emlékszem, hogy valaha ennyire tartalékoltam volna a gumikat. Más formát kellene adni ennek a versenynek. Nemrégiben mondtam a hercegnek, hogy talán most már itt lenne az ideje annak, hogy meghosszabbítsák a pályát” – nyilatkozta Lewis Hamilton.

„Az elmúlt években jelentős mennyiségű, új utat építettek itt, így valószínűleg jobbá tehetnék a pályát is. Vagy a versenyt kéne más módon lebonyolítani. Nem tudom. Monaco kivételes aszfaltcsík, de talán két versenyre lehetne bontani. Mindenesetre, életem leghosszabb 78 köre volt vasárnap” – tette hozzá a világbajnoki címvédő.

Csapatfőnöke nem értett egyet pilótája kívánságával. „Lewis mindig szabadon kimondja, mit gondol, de ez Monaco. Mindig hasonló a helyzet, komoly balesetekkel, vagy biztonsági autós időszakkal egybekötve. A fociban is vannak jó és rossz meccsek” – reagált Toto Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: