DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vandoorne: Feláldoztak Alonso miatt

Stoffel Vandoorne, a McLaren belga pilótája úgy érzi, többet is kihozhatott volna a monacói Formula-1-es nagydíjból, ha a csapat nem akar Fernando Alonsónak kedvezni.

A belga versenyző a rajt után a 10. hely környékén körözgetett Nico Hülkenberg mögött, a Renault pilótájához hasonlóan ultralágy gumikkal. Charles Leclerc, Brendon Hartley, Marcus Ericsson és Kevin Magnussen haladt még ebben a bolyban.

Utóbbi négy versenyző a 13. és a 17. kör között állt ki kereket cserélni, Vandoorne viszont a pályán maradt, kissé leszakadva Hülkenbergtől. A belga a 20. körben állt ki, miután csapattársa, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso már friss gumiabroncsokat kapott. A spanyol jó teljesítményt nyújtott, így is Vandoorne elé tudott visszajönni.



A futam után megkérdezték a belgát, szerinte feláldozták-e az ő versenyét azért, hogy Alonso minél jobban szerepeljen.

„Határozottan így éreztem. Úgy gondolom, öt körrel hamarabb is kiállhattam volna. Fernando épp előttem állt ki, én meg már csak akkor, amikor már bekövetkezett az időveszteségem, ami kiábrándító” – felelte Vandoorne.

A kerékcsere sem ment zökkenőmentesen, s csak Leclerc, Hartley, Ericsson és Magnussen mögé tudott visszatérni a McLaren-pilóta.

„Nem tudom, mi történt pontosan, de a zöld jelzőfény egyszerűen nem villant fel. Ezzel elbuktunk néhány másodpercet” – magyarázta a 14. helyen célba érő pilóta, aki szerint több is volt ebben a versenyben, mivel Hülkenberggel kellett volna tartani a lépést. „Ugyanazzal a stratégiával mentem, mint Nico, és pont mögötte vagy inkább előtte kellett volna végeznem, de sok időt vesztettem. A végén megvolt a tempónk a szuperlágy gumikon, ám Monaco az Monaco. Tudjuk, itt nagyon nehéz előzni” – tette hozzá a belga.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: