DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Exkluzív: Ricciardo árfolyama a magasban

A sors már csak olyan, hogy amit elvesz, azt alkalomadtán vissza is adja: ezt tapasztalta meg a Monacói Nagydíjon a Red Bull fenegyereke, Daniel Ricciardo is, aki 2016-ban hiába szerezte meg a hercegségben kulcsfontosságú pole-pozíciót, a győzelemről a csapat tétovázása miatt lemaradt. Ezt kapta most vissza az ausztrál, aki mestermunkával diadalmaskodott és jócskán felsrófolta saját árfolyamát.

Minden idők legunalmasabb F1-es versenye – Fernando Alonso, a McLaren-Renault pilótája így értékelte a hercegségbeli futamot, amely valóban vetekedhet ezért a kétes címért, de a győztes Daniel Ricciardo biztosan másképp gondolja. Az ausztrál hibátlan hétvége után vágott neki a vasárnapi futamnak: az összes edzést uralta, a szombati kvalifikáción pedig megszerezte az első rajtkockát. Eddig 2016-ban is eljutott, akkor azonban a csapata elszúrta a kerékcseréjét, amiért a győzelemmel fizetett. Ezt kapta most vissza, de a 78 körös menet korántsem volt sétagalopp számára, hiszen az autójában nagyjából a 30. kör tájékán kapitulált a hibrid rendszer kinetikus energiát újrahasznosító része (MGU-K), amely jelentős lóerő-deficitet és egyéb bonyodalmakat okozott, amit a későbbiekben tetézett az is, hogy a váltó nyolc fokozatából csak hatot tudott használni.

„Megváltás!” A pilóta ezzel a felkiáltással nyugtázta a sikert, amelyhez jócskán hozzájárult az is, hogy Monte Carlo utcai pályája egy olyan helyszín, ahol jóformán lehetetlen előzni: „Természetesen a pálya a kezünkre játszott. Majdnem végig hat sebességet tudtam csak használni, a hetedik és a nyolcadik fokozathoz hozzá sem értem. Egyébként a nyolcadik fokozatot egész hétvégén nem használtuk, ami szerintem jól mutatja, hogy az autónk még ilyen extrém lóerő-hátrány esetén is kitűnően viselkedik. Szerencsére ez nem egy erőpálya, ami kedvezett nekünk. Újfent bebizonyítottuk, hogy remek autónk van” – mondta a futam utáni sajtótájékoztatón a győztes.



Arról, hogy pontosan mekkora volt a menet közben keletkezett lóerő-hátrány, erősen megoszlanak a vélemények: a Red Bull hivatalos kommunikációja szerint legalább 160 lóerő, amivel persze nem mindenki ért egyet. A 3. helyen leintett Mercedes-ász, Lewis Hamilton például egyenesen felnevetett, amikor szóba került az elveszített 160 lóerő (majd hozzátette azt a kérdést is, hogy „ezt menet közben honnan tudták ilyen pontosan megállapítani?”), ez azonban Ricciardo érdemeit a legkisebb mértékben sem csökkenti.

Csapatfőnöke, Christian Horner sem győzte dicsérni a Kínai Nagydíj után idei második, pályafutása hetedik győzelmét arató pilótát, miután letudták a monacói Red Bull-diadalok megünneplésének kötelező elemét, a jachtkikötőben felállított motorhome tetején található medencében lubickolást. „Mivel ez történt a motorral, a hátsó fékek túlmelegedtek, ami megtörtént Hamiltonnal és Rosberggel is pár éve Montrealban. Hűtenie kellett a fékeket, hűtenie kellett az autót, ehhez pedig lassítania kellett. Vettel ott loholt a nyakán, nem hibázhatott, nem fékezhette el magát. Kezelnie kellett a kapcsolókat, másra is oda kellett figyelnie. Mindennel megbirkózott. Semmi kétség, ma Daniel volt a legnyugodtabb srác odakint” – fogalmazott a brit szakember.

Bár a Renault-erőforrásból származó, alapvetően meglévő lépéshátrány fényében kevesen gondolták volna, hogy hat futam után a Red Bull pilótájának éppen úgy két győzelme lesz, mint Hamiltonnak és Sebastian Vettelnek, a helyzet jelenleg ez. Ricciardo a győzelem után 72 ponttal az egyéni tabella 3. helyén áll, Sebastian Vetteltől 24, az éllovas címvédő Hamiltontól pedig 38 ponttal van lemaradva: vannak, akik szerint a Kanadára tervezett hajtómű-fejlesztések után az ausztrál is részese lehet a bajnoki harcnak, maga az érintett erről meglehetősen visszafogottan beszélt. „Úgy gondolom, hogy egy futamgyőzelem után természetes, hogy felmerül ez a kérdés” – mondta Ricciardo a bajnoki esélyeket firtató kérdésre. „Kína után is megkérdezték tőlem, hogy részesei vagyunk-e a bajnoki harcnak. Nos, Lewis előnye még mindig jókora, így szerintem erről még mindig nem beszélhetünk. Nem lehetetlen, hogy mi is részesei leszünk, de jelenleg nem ez jár a fejemben. Ha így is lesz, az nem fog változtatni azon, hogyan vezetek vagy megpróbálok-e támadni. Montreal biztosan érdekes lesz. Megpróbálunk összehozni néhány dobogós helyezést, és a nyári szünet előtt remélhetőleg még egy pályán meg tudjuk mutatni, hogy tudunk nyerni. Ha ez összejönne, akkor szerintem lehetne valamicske esélyünk…”

Monacói produkciója után talán nem túlzás kijelenteni, hogy Ricciardo árfolyama soha nem látott magasságokba szökött. Ez jobbkor talán nem is jöhetett volna az ausztrál pilótának, akinek az idény végén lejár a szerződése a Red Bull-lal, és konkrétumok helyett egyelőre csak pletykákat hallani a jövőjével kapcsolatban. Semmi kétség, a Red Bull szeretné továbbra is a kötelékében tartani, de hallani olyan spekulációkat is, hogy a Ferrarinál és a Mercedesnél sem csuknák be az ajtót az orra előtt. Erre vonatkozó újdonsággal természetesen nem szolgált a monacói győztes, azt viszont elismerte: egyetért azzal, hogy a jó forma kedvező helyzetet teremt számára. „Meglátjuk, hogy mások mit gondolnak erről, de én magam is úgy érzem, hogy elég jó munkát végeztem az első hat futamon” – fogalmazott Ricciardo.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: