DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Komoly gond volt Ricciardo autójával

Csodálatos győzelmet aratott Daniel Ricciardo Monacóban úgy, hogy a futam kétharmadát egy komoly műszaki hibától sújtva tette meg. Schumacher korábban hasonló bravúrt hajtott végre.

Nem volt véletlen, hogy az idei második futamgyőzelmét arató, népszerű pilótát már a levezető körében is nagyon megdicsérte az istálló, sőt, egyenesen Michael Schumacher egyik hasonló, kitűnő produkciójához hasonlította. Daniel Ricciardo autója ugyanis már a verseny első felében elromlott, de Monte-Carlo éppen ettől különleges, hogy így is képes volt megtartani vezető helyét.

Michael Schumacher még 1994-ben, a Benetton-Forddal volt képes (talán még) ennél is nagyobb bravúrra, amikor is a verseny derekán, a bokszkiállás időszakában meghibásodott a sebességváltója, ötös fokozatban ragadt és több, mint a fél versenyt így kellett teljesítenie.

Barcelonában könnyebben lehet előzni, mint Monacóban, Schumacher mégis befutott a második helyen, kizárólag Damon Hill tudta megelőzni a Williamsszel. Ricciardo elmondása alapján a nyolcból csak hat sebességi fokozatot tudott használni, ettől jelentősen visszaestek a köridői, de megelőzni senki nem tudta.

A táv nagy részét hat sebességi fokozatban megtéve is győzött


A Red Bullnál óriási az öröm, a hiba megjelenésekor ugyanis mindenki azt hitte, ugrott a győzelem. „Nagyon komoly probléma volt, de Daniel hihetetlenül jól reagált rá. Tényleg hihetetlen, ahogy ezt a versenyt végigfutotta a hibás autóval, nem hiszem, hogy bármelyik másik pilóta képes lett volna erre” – dicsérte Ricciardót a Red Bull főtanácsadója, Helmut Marko.

„Nagyon ideges voltam. Az elején úgy tűnt, hogy még tovább fog lassulni az autó, de szerencsére nem romlott tovább a helyzet. Daniel változtatott a beállításokon és a vezetési stílusán is, így jöhetett össze ez a siker. Elképesztő!” – tette hozzá Marko.

Bár most még mindenki örömmámorban úszik, kérdés, hogy szükség lesz-e valamelyik komponens (például a sebességváltó) cseréjére a Red Bull pilótájánál, vagy javítható az eszköz Kanadáig.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: