DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Gasly elnézést kért volna Grosjean helyében a spanyol balesetért

Pierre Gasly úgy érzi, a mezőny annyit megérdemelt volna Romain Grosjeantól, hogy haasos honfitársa elnézést kér tőlük a spanyolországi baleset miatt. Gasly legalábbis így tett volna.

Romain Grosjean az előző versenyen, a Spanyol Nagydíj első körében látványos balesetet okozott, amikor a csapattárs Kevin Magnussen mögött haladva elvesztette uralmát autója felett és pont úgy forgott meg, hogy azzal többeknek hirtelen útban lett. Nem is tudta mindenki kikerülni a haasost, Grosjeanon kívül azokban a másodpercekben vége lett Nico Hülkenberg és Pierre Gasly versenyének is.

Grosjean a Monacói Nagydíjra háromhelyes rajtbüntetést kapott, ugyanis a versenybírák úgy érezték, azzal, hogy továbbra is a gázon állva próbálta megfogni autóját, a francia egy elkerülhető balesetet okozott.

Az érintett honfitárs, a Toro Rossónál vezető Pierre Gasly szerint Grosjeannak máshogy kellett volna kezelnie a balesetet, illetve főként annak utóéletét. „Igazából nem beszélt velem a balesetről” - gondolkozik el a fiatalabbik francia. „Én mindenesetre legalább elnézést kértem volna egy ilyen után. De nincs ezzel baj, nem történt semmi nagy dolog.”

00118005_749



Gasly nem teljesen értette, Grosjean mit akart kihozni abból a szituációból. „Megnéztem vagy ötvenszer az esetet, de nyilván mindig könnyebb utólag ítélkezni, mert versenyzőként más az, ha történnek körülötted a dolgok és egy-két tizedmásodperced van dönteni. Sokkal könnyebb, hogyha meg tudom nézni ötvenszer és tíz percig gondolkozhatok rajta, hogy mit kellett volna másképp csinálni. De elvesztette az autóját, majd visszajött, és szerintem túl optimistán arra gondolt, hogy innen még folytatni tudja majd a versenyt, abban bízva, hogy az autója betapad és minden jól alakul. Másodszorra vesztette el az autót, amikor úgy döntött, tovább nyomja a gáz. Talán ha türelmesebb lett volna a mentés után, megoldhatta volna az egészet négy elfékezett gumival. Nyilván nem lett volna ideális versenye innentől, de legalább folytatni tudta volna és nem teszi tönkre az enyémet és Nicóét.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: