DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Alonso nem számít különösebben izgalmas monacói futamra

Volt már nem egy olyan év, amikor minden a feje tetejére állt Monacóban és meglepő eredmények születtek. Fernando Alonso szerint az idei verseny a Hercegségben nem hoz majd annyi váratlan fordulatot.

2018 eddigi öt F1-es futamából kettőt a Ferrari nyert, kettőt a Mercedes, ezek közé pedig a Red Bull is beékelt egy sikert még Kínában. Egyelőre tehát idén is minden róluk szól, még dobogós helyezést is alig hagytak másoknak - konkrétan egyet, Sergio Pérez a bakui káoszban tudott odaférni a pódium legalsó fokára.

Sokan talán abban reménykedhetnek, hogy Monaco szűk utcáin majd megint felborul a papírforma, Fernando Alonso, a McLaren versenyzője viszont igyekszik lehűteni a kedélyeket azoknál, akik esetleg egy újabb káoszfutamot várnak.

„Nem szokott itt olyan sok meglepetés lenni” - kezd bele Alonso. „Soha nem nyernek itt a középmezőny szereplői vagy kiscsapatok, de még a pole-ba sem állhatnak. Mindig mindenki nagyon sokat vár ettől a versenytől, aztán jön a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes, és hat versenyzőjükből három feláll a dobogóra, mint ahogy tette azt az előző években is. Szóval azt hiszem, idén is hasonló lesz a forgatókönyv. Meglepetést nehéz itt okozni, hibázni viszont annál egyszerűbb, így nagyon fontos, hogy tökéletesen csináljunk mindent.”

A kétszeres világbajnok saját magától és csapatától a nagy papírformavárás közepette azért szeretné azt látni, hogy bejutnak az időmérőn a Q3-ba, sőt, szerinte akár merészebb álmokat is szövögethetnek. „Az ötödik és a tizedik hely közötti pozíciókat nyugodtan megcélozhatjuk. Akár mindkét autóval ott lehetünk a Q3-ban, de nyilván ezt most még nagyon nehéz előrejelzni.”

00118005_625



Alonso arra is számít, hogy a köridők sokkal gyorsabbak lesznek ahhoz képest, amikor legutóbb itt járt, még 2016-ban. „Biztos, hogy nagy ugrás lesz, nemrég néztem meg, a 2016-os pole 1:15 vagy valami ilyesmi volt. Annál sokkal gyorsabb lesz mindenki, nekem az ugrás pedig 4-5 másodperc lesz. Jó lesz, addig legalábbis mindenképp, ameddig előre tudsz haladni és élvezni a köröket.”

Segíthetnek a barcelonai fejlesztések is. „Pozitív tesztnapokat zártunk Barcelonában a verseny után, amelyeken megnéztük, hol lehet és kell még fejlődnünk. Vannak itt is fejlesztéseink és jönnek belőlük a következő versenyeken is. Úgy gondolom, jó időszaka ez az évnek, ugyanis sikerül egyre jobban megérteni az autót és fejlődni tudunk a gyenge pontjainkban is, ahogy tettük azt már Bahreinben, Kínában és Spanyolországban is. Versenyről versenyre fejlődni tudunk és folyamatosan egyre versenyképesebbek vagyunk. Boldog vagyok most azzal kapcsolatban, amilyen formában a csapat van, és pozitívan várom ezt a versenyt, valamint a következőket is, amelyeken a cél az, hogy a fejlesztéseknek és a megerősített területeknek köszönhetően még több teljesítményt találjunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: